Dózsa tüzes koronája és egy elefánt talpa – hét kegyetlen kivégzés a múltból
2025. március 4. 14:20 Kulcsár Ádám
Az emberi elmének semmi sem szabhat határt, és ezalól sajnos a büntetőformák sem kivételek: a vélt vagy valós vétkek penitenciájára tucatnyi módszert találtak ki a történelem folyamán. Ezekből válogattunk.

A máglyahalál a középkorban és a korai újkorban elterjedt büntetés volt, különösen az eretnekek, boszorkányok és más vallási vagy politikai okokból üldözött személyek számára.
Korábban
Karóba húzás
A karóba húzás mint büntetési forma már Hammurapi babiloni király törvényoszlopán is megjelent, ám a középkorban, majd az újkori Oszmán Birodalomban terjedt el igazán. Főként államellenes bűnök elkövetői ellen alkalmazták, de rablógyilkosok, gyermekgyilkos asszonyok és útonállók is retteghettek tőle. Az egyik legkegyetlenebb, kínzással társuló kivégzési forma volt, ugyanis az elítélt akár több napon keresztül is szenvedhetett. A halál főként kiszáradás, vérveszteség vagy vérmérgezés miatt következett be. Európa-szerte törvény tiltotta, hogy a karóba húzott embernek vizet adjanak.
A kivégzés során egy 2-3 méter hosszúságú nyársat toltak keresztül a testen a szerencsétlen ember gerincoszlopa mellett. Az eljárás lényege az volt, hogy a létfontosságú szervek sérülése nélkül (néhol állati erővel vontatva) juttassák át a faoszlopot a kivégzendő alfelétől a szájáig. Minél „ügyesebb” és precízebb volt a hóhér, az elítélt annál tovább szenvedett, viszont hóhéri „műhiba” esetén akár perceken belül meghalhatott az áldozat.
A legszívesebben III. Vlad havasalföldi uralkodó (1431–1476) alkalmazta ezt a kivégzési módszert − utóneve, a Tepes jelentése is „karóba húzó”. Az ő uralma idején még kisebb lopásért is ez a büntetés járt; fővárosa körül szinte állandósult a karóerdő. A források szerint az uralkodó gyakran étkezett a kivégzések helyszínén, amíg az elítéltek haláltusája zajlott.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- 10 érdekesség a bankrablások történelméből 19:13
- Ortodox papnövendékből kegyetlen diktátorrá vált Joszif Visszarionovics Sztálin 17:05
- Közügy lett a gyerekvállalás a Kádár-korszakban 16:05
- Vulkáni jelenségnek köszönhetően került a felszínre egy római luxusvilla 15:30
- Férje haláláért is bosszút állt a németek ellen küzdő francia ügynöknő, Violette Szabo 14:20
- Újabb érmék Marcus Aurelius korából 13:46
- Rejtélyes temetkezési helyet találtak Írországban 11:20
- Éveken keresztül alig publikálhatott az „orosz Szapphó” Anna Ahmatova 09:50