Döntően befolyásolták Anglia történelmét az uralkodói házasságok
2022. február 7. 15:58 Múlt-kor
Korábban
A csalfa királyné és az elásott marhasült
I. György (1714–1727) távoli rokona volt Annának, viszont a brit örökösödési törvények értelmében csak protestáns személy ülhetett a trónra, ezért került képe György. György Braunschweig-Cellei Zsófia Dorottyát vette nőül, de a házasságuk boldogtalan volt.
A férj a szeretőjénél keresett vigaszt, és Zsófia úgy vélte, hogy ő is megteheti ugyanezt. Fülöp Kristóffal, Königsmarck grófjával kezdett levelezni, és állítólag szökni tervezett, de a szerető váratlanul eltűnt, és soha többet nem találták meg. György elvált a feleségétől, és bezáratta Ahlden kastélyába, ahol 32 év múlva bekövetkezett haláláig raboskodott.
III. György (1760–1820) Mecklenburg-Strelitzi Saroltát vette el, akit a kortársak csúnyának tartottak, széles orra, és sötétnek számító bőre miatt. A házasságuk kiegyensúlyozott maradt, ismereteink szerint György soha nem tartott szeretőt, és Sarolta 15 gyermeket szült neki.
A király elhatalmasodó elmebaja azonban megtörte a kapcsolatukat. György például marhasültet ültetett el, hogy majd kinőjön faként, és egy párnahuzatot dédelgetett a gyermekeként, de erőszakossá is vált, ami miatt a királyné depressziós lett, és visszavonultan élt haláláig.
Az egyik leghíresebb eset már a Hannoveri-dinasztiát váltó Windsor-házzal esett meg, mikor VIII. Eduárd (1936) lemondott a trónról, hogy elvegye szerelmét, Wallis Simpsont.
A botrányt csak tetézte azzal, hogy lemondása után körbeutazta a náci Németországot, Adolf Hitler is személyesen fogadta őt.
A brit uralkodóházban köttetett újabb házasságok kapcsán időnként felidézik a régebbi eseteket, és elmondható az, hogy a szokásokon alapuló íratlan szabályok csak lassan változnak meg, de az is igaz, hogy a jelenlegi családtagoknak valamivel könnyebb dolguk van a házasodás terén, mint elődjeiknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap