2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren

2024. augusztus 18. 16:05 Múlt-kor

A háború vége

A Valens halála utáni évekről viszonylag keveset tudunk. A keleti birodalomfélben I. Theodosius lett az új császár, aki egy sikeres római katonai parancsnoknak volt a fia. 379-ben, egy évvel a csata után lett császár, hogy pontosan milyen körülmények között, nem tudjuk. Gratianus mindenesetre elfogadta őt társcsászárként.

Kisebb győzelmeket aratott ugyan, de a kezére játszott az is, hogy a gótok Hadrianopolis után megosztottá váltak, és egy részük Pannóniába távozott és ott telepedett le.

Theodosius megütközött a gótok másik felével Thesszalonikánál 380-ban, ám súlyos vereséget szenvedett, és a helyzetet végül Gratianus segítsége mentette meg egy évvel később.

A harcoknak a 382-ben megkötött béke vetett véget, amelyben a gótok, politikai szervezetüket lényegében érintetlenül megtartva, letelepedhettek Alsó-Moesiában.

A birodalom ugyan sikeresen megnyerte magának a békét, és utóbb Theodosius is megkapta a „Nagy” jelzőt, mégis hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy a római hadszervezet csődöt mondott.

A császárkori legiók immár nem tudták betölteni a szerepüket, és a kelet-európai pusztákról érkező népek is tisztában lehettek azzal, hogy Rómát képesek lehetnek legyőzni.

A hadrianopolisi csata után csaknem pontosan egy évszázaddal később ez a tudás a Római Birodalom bukásához vezet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Hunok harca az alánokkalA gótok átkelése a DunánValens császár és Fritigern találkozása a Duna vizénValens császár arany medáljaW. Edward Wigfull: A gótok közelítenek Róma felé

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár