Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
2024. augusztus 18. 16:05 Múlt-kor
Korábban
A türelmetlen császár csatája
Richomeres hiába tért vissza Gratianustól, hogy türelemre intse Valens császárt, az nem hallgatta meg, és a gótok ellen vonult. A felderítői alábecsülték a gótok létszámát, azt állítva, hogy azok mindössze tízezren vannak.
Az uralkodó ezért magabiztosan utasította vissza Fritigern újabb és újabb békeajánlatait, amelyekkel Valenset bombázta, még akkor is, amikor a római sereg felbukkant a hadrianopolisi csatatéren.
A gótok harcra készen várakoztak egy kisebb emelkedő tetején a szekérvárukba zárkózva. A rómaiak viszont egész nap meneteltek az augusztusi hőségben, és fáradtak voltak.
Valens az újabb békeajánlatot megfontolta, és már-már elfogadta Richomeres felajánlását, hogy ő lesz a túsz az egyezség idejére, amikor a római alakulatok egy része meggondolatlanul harcba bocsátkozott a gótokkal.
Valens császár arany medálja
Az ütközet megkezdődött, és a rómaiak balszárnya elérte a gótok szekérvárát, ám ekkor felbukkant az Alatheus és Saphrax vezette gót lovasság, amely addig fosztogatni volt távol, és megváltoztatta a csata kimenetelét. A rómaiak lovassága megfutott a túlerő elől, a legionáriusok pedig beszorultak az emelkedőn a gót szekerek és a lovasok közé.
Az amúgy is fáradt római katonák összeroppantak a küzdelemben. Manőverezésre képtelenül, kimerülten, sokan a saját társaik által halálra taposva estek el. A római sereg csaknem kétharmada odaveszett a csatában.
Valens császár sorsáról kétféle leírás maradt fent. Az egyik szerint ő is halálát lelte a lejtőn, míg a másik szerint sikerült elmenekülnie egy közeli viskóba, ám a rómaiak nyomába eredő gótok rátaláltak. Amikor a császár kísérete ellenállt, egyszerűen rájuk gyújtották az épületet, és Valens meghalt a tűzben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Megbukott a konzervatóriumi felvételin Giuseppe Verdi, az olasz opera későbbi mestere tegnap
- Tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste a kenyerét Edith Piaf tegnap
- Személyesen Drakula fogadja majd a Fővárosi Állatkertbe érkező vendégeket október végén tegnap
- Találmányával az elefántok megmentéséhez is hozzájárult John Wesley Hyatt tegnap
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt tegnap
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya 2024.10.09.
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása 2024.10.09.
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket 2024.10.09.