Csírájában fojtotta el Mansfeld Péter fegyveres csoportját a megtorló állam
2023. március 21. 09:50 MTI

Mansfeld Péter ipari tanulót, 1956-os mártírt 64 éve, 1959. március 21-én végezték ki. Neve a megtorlások kegyetlenségének jelképévé vált, a történészek ugyanakkor mind a mai napig vitatják, hogy mennyire volt tudatos forradalmár.

Korábban
1941. március 10-én született Budapesten, szülei 1946-ig saját üzlettel rendelkező fodrászok voltak.
1950-ben elváltak, fiuk rövid időre intézetbe került, de anyja hamarosan újra magához vette. Az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után esztergályos ipari tanuló lett.
1956 októberében csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. A harcokban nem vett részt: gépkocsin szállított fegyvert és élelmiszert, valamint összekötőként járt az óbudai Schmidt-kastélyban és a Szabad Nép-székházban.
November 5-én behatolt Piros László volt belügyminiszter villájába, ahonnan fegyvert hozott el, amelyet otthon elrejtett. A forradalom bukása után folytatta az iskolát. 1957-ben kisebb lopások sorozatát követte el, ezért egy év börtönbüntetésre ítélték, de a végrehajtást három év próbaidőre felfüggesztették.

1958. februárban barátjával elhatározták, hogy fegyveres csoportot alakítanak. Rendőrök és munkásőrök lefegyverzése révén kívántak fegyvereket szerezni.
Február 17-én elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, akit lefegyvereztek, majd szabadon engedtek. További akcióik nem jártak eredménnyel. Tervezték bebörtönzött ismerősök kiszabadítását, a feljelentőkön is bosszút akartak állni.
1958. február 19-én tartóztatták le. Első fokon 1958. november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szervezkedésben való részvétel és egyéb bűncselekmények vádjával.
Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959. március 19-én halálbüntetésre súlyosbította. Két nap múlva, március 21-én – tizenegy nappal tizennyolcadik születésnapja után – kivégezték.
A rendszerváltozás után, 1990-ben rehabilitálták és újratemették. Neve a megtorlások kegyetlenségének jelképévé vált, a történészek ugyanakkor mind a mai napig vitatják, hogy mennyire volt tudatos forradalmár, illetve, hogy elszántsága és szembenállása a rendszerrel és az azt képviselő bírósággal, a börtönélmények hatására vált egyre erőteljesebbé.
Hintsch György Irgalmatlanul címmel 1994-ben dokumentumfilmet készített róla. 1996-ban posztumusz Magyar Örökség kitüntető címet kapott. 2002-ben felavatták emléktábláját a Csepeli Műszaki Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában.
Történetéről 2006-ban mutatták be a Mansfeld című kanadai–magyar–német koprodukcióban készült filmet. 2007-ben avatták fel emlékművét – Melocco Miklós alkotását – a budai I. kerületben. 2011-ben utcát neveztek róla.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A Bermuda-háromszögben eltűnt repülők mentésére küldött hidroplánnak is nyoma veszett 09:50
- Ritka festmények, kerámiák és a magyar történelem relikviái a BÁV 82. Művészeti Aukcióján 08:40
- 3000 receptes szakácskönyvet is kiadott A három testőr szerzője 08:20
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe tegnap
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget tegnap
- A magyar mérnök, aki tegeződött Henry Forddal: Galamb József tegnap
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán tegnap
- Több turista léphet be naponta Machu Picchu romvárosába januártól tegnap