Őrült uralkodók

Csak egy fiú menthette volna meg Boleyn Annát a pallostól

2019. május 19. 10:41 Múlt-kor

A drámára és véres horrorra szomjazó közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a vérpadon térdeplő, bekötött szemű, bukott királynőt. Boleyn Anna utolsó imáját ismételgette: „Jézus Krisztus, neked ajánlom a lelkemet. Uram, fogadd el lelkemet.” A sokadszorra elrebegett fohász hirtelen megszakadt, amikor a bakó, meglendítve pallosát, egy jól irányzott, erőteljes csapással levágta a nő fejét. 

Boleyn Anna

Boleyn Anna VIII. Henrik angol király első feleségének, Aragóniai Katalinnak az udvarhölgyeként kezdte karrierjét. A nem éppen monogám természetéről híres Henrik hamar felfigyelt a sötét hajú, szellemes és művelt nőre, és viszonyt kezdett vele.

Anna talán soha sem léphetett volna ki a szerető státuszból, ha Henriknek elege nem lesz abból, hogy felesége, Aragóniai Katalin, aki ugyan hétszer is teherbe esett, képtelen volt fiúgyermekkel megajándékozni őt.

Katalin egy leánynak adott életet, ám ezzel egyáltalán nem nyűgözte le Henriket, akinek – a királynő szerencsétlenségére – rögeszméjévé vált a fiúutód, és eget-földet megmozgatott, hogy feleségét lecserélve, egy új asszonnyal az oldalán végre megvalósuljon az álma.

VII. Kelemen pápa azonban nem nagyon akceptálta Henrik válásról szőt elképzeléseit, így az angol uralkodó egy radikális lépésre szánta el magát: szakított a katolikus egyházzal és létrehozta saját egyházát, az anglikán egyházat, amelynek fejévé saját magát tette.

Aragóniai Katalinnak így el kellett hagynia az udvart és Henrik 1533 januárjában végre nőül vehette szeretőjét, Boleyn Annát, akihez a fiú utódnemzés kapcsán nagy reményeket fűzött. Anna azonban elődjéhez, Aragóniai Katalinhoz hasonlóan csupán egy leánygyermekkel, a későbbi I. Erzsébet királynővel, aki később Anglia legnagyobb uralkodói közé emelkedett, ajándékozta meg VIII. Henriket.

A király és újdonsült feleségének kapcsolata tovább romlott, amikor a másodjára is teherbe eső Anna elvetélt. Mindeközben a királyné egyre népszerűtlenebbé vált az udvarban, köszönhetően arrogáns, beképzelt, fennhéjázó viselkedésének.

Anna, aki egyre többször kioktatta az elégedetlen Henriket, férje féltékenységét is felkeltette, mivel nem vetette meg az udvarban élő fiatal férfiak társaságát gyakran flörtölvén a fiatalabb generáció tagjaival. Már csak egy fiúgyermek menthette volna meg Boleyn Annát, de sors ismét nem volt kegyes hozzá, ugyanis újabb terhessége is tragédiával végződött: a várva várt örökös halva született.

Hogy elkerüljön egy újabb botrányos válást Henrik kínzásokkal kicsikart vallomások árán őrizetbe vetette feleségét, akit házasságtöréssel, boszorkánysággal, vérfertőzéssel – és hogy biztosra menjen – egy, az élete ellen irányuló összeesküvésben való részvétellel is megvádolt. Anna „kinevezett” konspirátor udvarlóit hamar kivégezték és magát a királynőt is halálra ítélték.

Boleyn Annát végül 1536. május 19-én végezték ki a londoni Towerben. Henrik egy „bámulatosan gáláns” lépéssel viszonozta halálraítélt feleségének az együtt töltött időt: ítéletét máglyahalálról a sokkal humánusabb, kard általi fővesztésre változtatta.

A lovagiasság ezzel ki is merült, a krónikák szerint a király egy csepp könnyet sem hullajtott volt asszonyáért, lezárta az ügyet, és 11 nappal később egy újabb udvarhölgynek, a kivégzett felesége szolgálatában álló, Jane Seymournak fogadott örök hűséget.

2019. nyár: Őrült uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!