Csak a sűrű hó mentette meg George Washingtont attól, hogy a britek 1780 februárjában elrabolják
2021. július 21. 15:17 Múlt-kor
Az 1780. esztendőben a britek szénája nem állt túl jól az amerikai harctéren. Úgy tűnt, hogy már semmi sem menti meg a brit koronát egy megalázó vereségtől, amikor tisztek egy csoportja merész tervvel állt elő. A britek George Washingtont tekintették a legnagyobb mumusnak, tehát tőle kellett megszabadulni, ennek pedig a legjobb módja, hogy elrabolják és így fordítják meg a háború menetét. Az Egyesült Államok későbbi elnöke egy ideig nem is sejtette, hogy biztonsága milyen nagy veszélyben forgott.
Korábban
A hesseni generális
Wilhelm von Knyphausen kiművelt katonának számított a hadtudományokban. Apja ezredesként szolgált a porosz hadseregben, és ő maga is tiszt lett Nagy Frigyes seregében. Később altábornagyi rendfokozatot ért el a hesseni hadseregben.
Mivel a brit uralkodó a hannoveri fejedelmi címet is birtokolta, az amerikai függetlenségi háború leverésére tett kísérletben számos német katona vett részt, és nagy számban alkalmaztak német tiszteket is. Knyphausen 1776-ban hatvan évesen hajózott át az amerikai kontinensre, de idős kora helyett inkább a negyvenkét évnyi szolgálati tapasztalataira építettek.
Knyphausen a tizenkétezer főből álló, hessenieknek nevezett hadsereg rangban második parancsnokaként harcolta végig a függetlenségi háború éveit. Ott volt a britek Fort Washingtonnál aratott győzelménél 1776-ban, harcolt a trentoni és a monmouthi csatában is.
A New York környéki erőknek ő volt a főparancsnoka az említett 1780. évben, amikor megkeresték a szokatlan tervvel. Knyphausen és George Beckwith, a brit erők kémfőnöke John Graves Simcoe alezredest, a britek egyik legbátrabb és legmerészebb parancsnokát hallgatták meg.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Mivel a Hudson folyó befagyott, az az ötlete támadt, hogy felhasználva a frissen keletkezett „utat”, rajtaüt Washington főhadiszállásán és elhozza New Yorkba az amerikaiak vezetőjét.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![Anno](/ih0Ax/label/.cut-640x400/495.jpg)
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)