Csábító célpontot jelentett II. Vilmos német császár a brit légierőnek

2022. június 2. 20:20 Múlt-kor

Igen jelentős, korábban nem nyilvános bizonyítékok szerint az első világháború utolsó évében a brit Királyi Légierő (RAF) megkísérelte megölni II. Vilmos német császárt. A titkos küldetés kudarcot vallott – de ez csupán a véletlenen múlt.

II. Vilmos császár II. Miklós orosz cárral 1907-ben

Korábban

A bizonyítékok többnyire kiadatlan dokumentumok az RAF múzeumának levéltárából, illetve részben egy franciaországi magánlevéltárból származó anyagok. Kiderül belőlük, hogy 1918. június 2-án, vasárnap felszállt egy 12 bombázóból álló repülőszázad egy Boulogne közelében lévő repülőtérről, hogy lebombázzon egy francia kastélyt, amelyben a hírszerzés szerint Vilmos császár titkos nyugati fronti főhadiszállását állította fel.

A történet 1918 márciusában kezdődött, amikor a német hadsereg megindította a tavasz folyamán végrehajtott nagy offenzívái közül az elsőt. A lehengerlő támadások sikeresek voltak, de így is történt, hogy az antant csapatai német hadifoglyokat ejtettek. Közülük némelyiket a francia hírszerzés hallgatta ki – e foglyok közül pedig egy katona felfedte, hogy a császár egy, a belga határtól öt kilométerre lévő, Trelon nevű kis francia falu közelében fekvő kastélyban rendezkedett be. Véletlen egybeesés volt, hogy a Philippe Pétain tábornok környezetében dolgozó hírszerzőcsapat egyik tagja, Frédéric de Merode volt ennek a kastélynak a tulajdonosa.

1918. április közepén de Merode kapta a feladatot, hogy részletesebben kihallgassa a foglyot, és saját helyismerete alapján állapítsa meg, igazat mond-e. De Merode és felettese ezután Pétainnek jelentették eredményeiket. Ezután valamikor – vélhetően májusban, és valószínűleg a britekkel történt konzultáció kíséretében – megszületett egy „elvbeli” döntés a kastély lebombázásáról. De Merode-ot megkérdezte a francia hadvezetés, hozzájárul-e az épület elleni támadáshoz. Hazafias módon igennel válaszolt.

A német források arról tanúskodnak, hogy a császár legalább három alkalommal szállt meg itt – március 21-étől április 2-áig, április 5-étől április 15-éig, május közepétől június 1-jéig, illetve lehetséges, hogy körülbelül április 26-ától május 1-jéig is. Elképzelhető, hogy a brit hírszerzés további részleteket akart megtudni, mielőtt Vilmos császár megölésének terve politikai vagy katonai zöld utat kap. Nyilvánvalóan tudták, hogy csupán egyetlen alkalmuk lesz. Ha ekkor kudarcot vallanak, a császár tudni fogja, hogy kompromittálódott, és helyet változtat.

A semleges Hollandiában, Amszterdamban lévő brit hírszerzőtisztek kapcsolatot tartottak fenn a német megszállás alatt lévő Belgiumban és Észak-Franciaországban működő La Dame Blanche („a fehér hölgy”) nevű földalatti hírszerzőszervezettel. Ennek a szervezetnek voltak ügynökei Trelon környékén, így valószínű, hogy innen is szereztek információt a britek. A kommunikáció lassúsága miatt azonban mindig fennállt a veszélye annak, hogy a kapott információ már nem naprakész.

Miközben az antant felfedezte a császár tartózkodási helyét (egyúttal azt, hogy bombázóik hatótávján belül tartózkodik), a német tavaszi offenzíva hatalmas csapásokat mért a brit és francia erőkre. A németek sikeresen visszaszorították az antantcsapatokat 65 kilométerre korábbi állásaiktól. Májusban ráadásul a Chemin des Dames-i ütközet során a németek foglyul ejtettek 45 000 katonát, és 400 tüzérségi eszközt zsákmányoltak. Ez az antant számára katasztrofális volt. Ezen a ponton, 1918 tavaszának végén még mindig úgy tűnt, a németek akár meg is nyerhetik a háborút.

Ebben az elkeserítő légkörben hozták tehát meg, úgy tűnik, a britek és a franciák közösen a döntést, hogy megölik a német császárt. 1918. június 2-án, vasárnap reggel 4:50-kor szállt fel a Boulogne-sur-Mer melletti Ruisseauville repülőteréről az RAF 12 De Havilland–4 bombázója, amelyek a császár Trelonnál lévő titkos nyugati fronti rezidenciáját 5:25-kor érték el. A források szerint akár 12 darab 50 kilogramm tömegű bombát, és akár 24 darab 11 kilogrammosat is ledobhattak.

Brit DH-4 típusú felderítő- és bombázógép

Arról a brit hírszerzés azonban nem tudhatott, hogy az RAF támadását (vélhetően) kiváltó német katonai sikerek arra sarkallták II. Vilmost, hogy a frontra menjen gratulálni tábornokainak. Emiatt tehát elhagyta nyugati fronti főhadiszállását 19 órával a bombázás előtt. Ráadásul a brit pilóták mindössze 150 méteres magasságból dobták le bombáikat, és libasorban repültek rá a célra. Ennek eredményeképpen az első néhány bombatalálat által keltett füst akadályozta a látásukat, és a következő pilóták nagy része nem látta pontosan a célt. Maga a kastély így nagyrészt sértetlen maradt, a kint álló császári gépkocsikat sikerült csak elpusztítani. Az ezek égő gumiabroncsaiból és üzemanyagából felszálló vastag fekete füstnek igen nagy szerepe lehetett a háború – ezúttal szó szerinti – ködének létrehozásában.

Miközben zajlott a bombázás, a császár egyik saját vonata éppen nagy sebességgel haladt a kastélyhoz tartozó privát vasúti megállóhoz. A brit repülők 800 lövést adtak le géppuskáikból az öt kocsira. Valószínű, hogy több ember is meghalt vagy megsérült ennek során, maga a császár azonban biztonságban volt, 40 kilométerre a helyszíntől.

II. Vilmos azonban korántsem volt jó hangulatban. Mire ugyanis elérte a frontot, a német előrenyomulást az antant erői visszaverték. Porosan és fáradtan elmondta segédeinek, mennyire lehangoltnak és csalódottnak érzi magát. Bizarr módon úgy tűnik, még négy nappal az RAF merényletkísérlete után sem tájékoztatta senki sem a császárt, sem segédeit a titkos nyugati fronti rezidencia elleni csapásról. Egy magas rangú tanácsadója naplójában leír egy beszélgetést a császárral arról, hogy milyen veszélyes helyen tartózkodnak éppen – egy nagy lőszerraktár közelében – és hogy jobb lenne visszatérni a kastély biztonságába. Végül azonban csak néhány kilométerrel mentek odébb.

E költözés után röviddel értesülhetett végül a császár a történtekről. A tanácsadó naplója alapján többé nem tértek vissza a treloni kastélyhoz. Így, hogy az antant tudott róla, hogy korábban ott szállt meg, igen veszélyes hellyé vált számára.

A támadás az eltelt száz év folyamán gyakorlatilag teljesen ismeretlen maradt. A britek és a franciák nem akarták világgá kürtölni a kudarcba fulladt küldetést, a németek pedig nem akarták hirdetni, hogy uralkodójuk a vakszerencsének köszönhetően volt még csupán életben. A támadásról néhány információ tovább élt Trelonban és környékén, illetve a pilóták és más résztvevők leszármazottai között, de nem szerepel az első világháború történeti feldolgozásaiban vagy az RAF korai történetéről szóló művekben semmilyen formában. „A császár hajnala” című könyv szerzője, John Hughes-Wilson hadtörténész, a brit hírszerzés nyugalmazott ezredese az egyik RAF-pilóta unokájától szerzett tudomást róla.

„A Guild of Battlefield Guides (Csatatéri Idegenvezetők Céhe) elnökeként a nyugati fronton vezettem túrát, és értesültem néhány kiadatlan első világháborús RAF-dokumentumról. Elképedtem. Egy történelmi fontosságú kincsestárra bukkantam, amely száz éve rejtve maradt titkokat fedett fel” – mondta. Három rejtély azonban továbbra is övezi a támadást.

Az ellenséges államfő elleni merénylet, különösen, ha az illető uralkodó, és a brit király unokatestvére, finoman fogalmazva is rendkívül komoly, érzékeny és potenciálisan közfelháborodást keltő ügy. Ki volt tehát a brit állam részéről az a személy, aki engedélyezte a támadást? Nagyon valószínű, hogy a miniszterelnöknek, David Lloyd George-nak kellett volna jóváhagynia a küldetést, különösen, mivel az RAF-é volt a főszerep. Nincs azonban bizonyíték arra, hogy így tett volna, vagy hogy egyáltalán tudott volna előzetesen a támadásról, így e kérdés továbbra is megválaszolatlan.

Háborúban szándékosan megkísérelni egy ellenséges államfő megölését igen ritka dolog a történelemben – legalábbis amióta nem uralkodók vezetik saját seregeiket –, és általában nem ilyesmiről ismerszik meg egy „civilizált” kormány. Végső soron magához az első világháborúhoz is a Ferenc Ferdinánd főherceg – aki még nem is volt államfő – elleni merénylet kapcsán a szerb állammal szembeni azon vád vezetett, hogy maga is részt vett benne. Egyáltalán nincs bizonyíték arra, hogy Nagy-Britannia megpróbálta volna megölni valamelyik nagy ellensége államfőjét a 18. század rengeteg háborúja folyamán, a napóleoni háborúk alatt, vagy akár a második világháborúban – az egyetlen, Adolf Hitler élete ellen irányuló brit tervet végül Winston Churchill miniszterelnök vétózta meg. A treloni kastély elleni 1918-as légicsapás ily módon teljességgel egyedi, és igen nagy mértékben szembemegy a kor bevett politikai és katonai szokásaival.

A második rejtély a támadás időzítése. 1918 március-április-májusának német katonai sikerei miatt történt, és az antant elkeseredettségében folyamodott volna ilyen eszközhöz? Vagy esetleg már sokkal korábban megszületett a terv, elvi szinten, és csupán arra vártak volna az antant erői, hogy a végrehajtásához szükséges megfelelő hírszerzési információkhoz jussanak?

A harmadik rejtély sokkal földhözragadtabb és taktikával kapcsolatos, de ennek ellenére érdekes. Miért libasorban támadta a célt az RAF, amikor vélhetően tudhatták, hogy a füst jelentősen megnehezítheti az alacsonyan rárepülő bombázók dolgát?

A tréloni kastély (Wikipedia / Jmh2o / CC BY-SA 4.0)

A kastély napjainkban is áll, és igen népszerű helyi turistaattrakció. Rendkívül szerencsés módon a titkos támadással kapcsolatos kulcsfontosságú dokumentumok – az RAF-pilóták menetnaplói, a célterületről készült, kézzel rajzolt térkép, és a francia hírszerzés eredeti jelentése – fennmaradt az eltelt egy évszázad során a brit és francia archívumokban.

„Ez egy szenzációs felfedezés, és az ember csak tűnődhet, hogyan reagált volna a világ, ha a támadás sikerrel jár. Németországban jó eséllyel változtatta volna az egyre népszerűtlenebb császárt háborús mártírrá, és talán még a szűk hat hónappal későbbi összeomlástól is megmentette volna a német monarchiát, ami a legyőzött nemzet számára valamiféle stabilitást nyújtott volna a máskülönben forradalmi, és a jövőbeni veszélyektől hemzsegő helyzetben” – mondta a világ vezető II. Vilmos-szakértője, John Röhl, a Sussexi Egyetem professzora.

John Watts, az egyik brit pilóta unokája szerint jóval több információnak is léteznie kell még áttanulmányozatlan levéltári dokumentumokban Nagy-Britanniában, Franciaországban, de akár még Németországban is. „Nagyapám szerepe mindig is a családi folklór része volt. Az Észak-Franciaországból és az RAF levéltárából előkerülő lenyűgöző új részletek végre elkezdték felfedni, mi is történt pontosan” – mondta Watts, aki maga is nagy kedvelője a hadtörténetnek.