Megállapodás születik a B-listázásról
2004. szeptember 13. 12:06
Hosszas viták után a koalíciós pártok e napon állapodtak meg a B-lista végrehajtásáról. Célja: a közigazgatás megtisztítása és az állami és közigazgatási tisztviselők létszámának csökkentése. (Az 1938. évi létszámhoz képest tíz százalékkal.) az 1945-ben végrehajtott igazoló eljárások a közigazgatásból csak a nyilas, nemzetiszocialista, németbarát, és háborúpárti elemeket távolították el. Az új rendszert fenntartással fogadó, konzervatív beállítottságú, `úri mentalitású` tisztviselők zöme a helyén maradt. A politikailag balra tolódó demokratikus közhatalom és a konzervatív tisztviselő réteg közötti feszültség mind erősebb lett. A leépítő bizottságokba egy-egy tagot a miniszterelnök, az illetékes miniszter és a Szakszervezeti Tanács delegált. Korabeli adatok szerint 1946. május és október között 62 ezer személyt bocsátottak el munkahelyéről. Ezek zöme valóban jobboldali beállítottságú ember volt. De B-lisára kerültek olyanok is, akik ellen politikai kifogások nem merültek fel. Ebben pártszempontok, a koalíciós pártoknak a közigazgatási pozíciókért folytatott elkeseredett küzdelme is közrejátszott. A Független Kisgazdapárt június folyamán követelte a B-lista revízióját. Az SZDP és az NPP is aggodalmának adott hangot. Az MKP kénytelen volt beleegyezni a B-lista részleges felülvizsgálatába. Az elbocsátott köztisztviselők tíz százalékának ügyét lehetett megvizsgálni, oly módon, hogy negyven százalékuk visszakerülhetett régi munkahelyére. Összességében azonban ez csak néhány ezer főt jelentett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap