Megkezdődik a `munkásáruló szocdemek` letartóztatása
2004. szeptember 13. 12:06
Az 1944. évi demokratikus újrakezdést követően a kommunista és szociáldemokrata párt viszonya ellentmondásosan alakult. A két munkáspárt részben egymás `természetes szövetségesei` voltak, részben első számú riválisuknak tekintették egymást. A két párt egyesítésére indított kampányt követően az MKP gyakorlatilag azt tehetett, amit akart mind a szociáldemokrata párttagsággal, mind a vezetőkkel. 1948-ban a pártegyesülés folyamatában a több mint 700 ezer szociáldemokrata párttagból csak 240 ezren kerültek át az MDP-be, a következő, 1949. évi tagrevízió során ezek egy jelentős részét is kizárták. A `szociáldemokrata` múlt az élet minden területén politikai gyanakvásra okot adó, eltitkolandó `folttá` vált. A pártegyesülést megelőzően még az SZDP vezetésében helyet foglaló kommunista szimpatizánsok (elsősorban Marosán György vezetésével) zárták ki, mondatták le az egyesülést ellenző társaikat. Egy részük emigrált (Bán Antal, Böhm Vilmos - aki nagyköveti posztjáról nem tért haza - és Szélig Imre). A többiek pedig a hamarosan a szociáldemokrata politikusok túlnyomó részét érintő represszió áldozatává váltak. Ilyen eljárásokra már 1947-ben (Peyer Károly ellen, távollétében), 1948-ben (Kelemen Gyula iparügyi államtitkár ellen) is sor került. A Rajk-pernek is konsturáltak szociáldemokrata vonalat (Justus Pál, Horváth Zoltán). 1950-ben azután tömeges letartóztatásokra került sor. Most már nemcsak az SZDP önállóságáért síkraszálló szocdemeket (a `jobboldaliakat`) támadták, hanem az MKP-val való együttműködés és egyesülés kommunistává váló híveit (a `baloldaliakat`) is. (Noha ez utóbbiak fontos pozíciókat foglaltak el a párt és állami életben.) Két tucat perben több mint kétszáz személyt ítéltek el zárt tárgyalásokon, s juttattak börtönbe. A vád: kémkedés (elsősorban az angolok javára a Labour Partyval fenntartott `pártkapcsolatok` útján); a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés, rendőrbesúgói múlt (erre ürügyet a szakszervezetek rendezvényeinek hivatalos rendőrségi bejelentése szolgáltatott); népellenes bűntett stb. Mind hamis vádak. 1950 decemberében egy perben ítélték el magát az államfőt, Szakasits Árpádot, Marosán Györgyöt, az MDP főtitkárhelyettesét, Horváth Zoltánt, a Népszava főszerkesztőjét, Vajda Imrét, az Országos Tervhivatal volt elnökét, és másokat.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Múlt-kor történelmi magazin](/ih0Ax/label/.cut-640x400/534.jpg)
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)