A kőbányai szőlőművelés utolsó emléke
2005. március 7. 13:05 Lukácsi Attila
Kocsma, étterem, helytörténeti gyűjtemény
Ma már meglehetősen nehezen tudjuk elképzelni Kőbányát kirándulóhelyként és borvidékként, hisz többnyire gyárakat, lakótelepeket látunk itt. A borvidék két részre tagolódott: a már említett Ó-hegyre és az Új-hegyre. A XIX. század elején egyre gyakoribbá váltak a lopások a helyi szőlőkben, ezért Pest város Magisztrátusa 1843-ban pályázatot írt ki egy csősztorony, és egy hozzá tartozó főcsőszi épület tervezésére és felépítésére.
| ||
A kivitelezés Brein Ferenc építőmester nevéhez fűződik. A romantikus stílusú, szabadon álló lépcsős építmény magában foglalja az őrházat is. A kétszintes, oromzatos nyeregtetővel fedett téglalap alaprajzú őrházhoz keskeny összekötő taggal csatlakozik az aszimmetrikus elhelyezésű, négyzet alapú épület, ahonnan a torony lépcsőzete is indul. A kilátóhoz vezető csigalépcső mentén míves vaskorlát fut. Az emeleti helyiség ajtaja fafaragásokkal gazdagon díszített. A Csősztorony a "mezei kapitány" felügyelete alatt évtizedekig segítette a helyi csőszök munkáját. Kőbánya egyik jelképe lett, ma is látható a kerület címerében.
Azonban a filoxéra a XIX. század végén a helyi szőlőtermelés végét jelentette, lakótelepek, házak épültek a szőlők helyén. Új idők jöttek, a Csősztoronyba kocsma, majd étterem költözött. A kerületi önkormányzatnak most az a szándéka, hogy ideköltözteti a helytörténeti gyűjteményt.
Egyelőre azonban a toronyba sem lehet felmenni, ahonnan pedig szép kilátás lehetne - akár egészen a kerület határáig. A Csősztorony kis épületén kívül ma már csak néhány utcanév (például Kéknyelű utca, Szőlőtelep utca, stb.) őrzi a környéken a szőlőművelés emlékét. Az Ó-hegy a kerület zöldövezetévé vált, az Új-hegyen ma már hatalmas lakótelep éktelenkedik.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)