Árpád-kori kolostor, ahol a Szent Pál ereklyét évszázadokig őrizték

Budapesti peremkerültek rejtőzködő értékeit bemutató sorozatunk újabb része a budaszentlőrinci pálos kolostor történetével foglalkozik, ahol Szent Pál ereklyéjét évszázadokig őrizték. A kolostorrom és környéke ideális zarándokhely lehetne, főleg, ha a szomszédos Hárs-hegy oldalában lévő Báthory-barlang is méltó helyet kapna az emlékezetben.

Nagy Lajos király háborúban szerezte meg az ereklyét

A gyermekvasút Szépjuhászné megállójától (az egykori Ságvári-liget) nem messze lévő kolostornak ma már csak az alapfalai láthatók, a századok során a kövek nagy részét felhasználták a környékbeli házak építésekor - néhány faragott követ például ma is látni a Városkút forrásházba beépítve.

Az egyetlen magyar alapítású rendnek, a pálosoknak gyökerei 1215-re nyúlnak vissza, mikor is Bertalan pécsi püspök az iregi hegységben élő szerzeteseket rávette, hogy Patacson, az általa épített egyszerű zárdában telepedjenek le. A püspök a rendet remete Szent Pálról Pálosrendi szerzetesrendnek  nevezte el. Bertalan püspök példáját követte Özséb esztergomi kanonok, aki a Pilis hegységben szétszórtan élő szerzeteseket gyűjtötte össze, és maga is beállt közéjük. Az 1300-as esztendő nagy változásokat hozott a rend életében: Lőrincz pálos rendi szerzetes elhatározta, hogy a budai hegyekben egy monostort építtet. 1301-ben meg is kezdődtek a munkálatok (többek között Károly Róbert támogatásával) a mai Szépjuhászné-nyeregben a kolostorról elnevezett későbbi Budaszentlőrinc falu helyén. Az építkezést Lőrinc, a rend vezetője irányította. 1304-ben már itt tartották a pilisi Szentkereszt helyett a rendi nagykáptalant, tehát az épületek nagy része ekkor már állhatott. A kolostort Károly Róbert, és később Nagy Lajos adományai virágoztatták fel.

Ismer hasonló árpádkori romokat Budapest környékén?

Itt írja meg nekünk!

A 40 bécsi öl (76 méter) hosszú, négyzet alapú zárda főfrontjának közepén állott a rend temploma, melyet olasz mesterek építettek gótikus stílusban faragott kövekből. A templom ékességei voltak a gyönyörű szobrok, melyeket Vincze rendtag, kora híres szobrásza készített. A belső helyiségeket aranyozott fafaragványok díszítették, keresztfolyosója gótikus oszlopcsarnokban végződött. A templom főoltára a Szent Lőrinc oltár volt, tőle jobbra a Szent Kereszt oltár állt. A folyosói kápolnában volt Szent István oltára, ebbe került később Szent Pál ereklyéje. A szent testét 1381-ben hozták a kolostorba, miután Nagy Lajos király a velenceiek elleni háború végén, a békekötéskor kiharcolta, hogy engedjék Budára hozatni az ereklyét. A velenceiek azonban sokáig azt állították, hogy nem Szent Pál ereklyéjét adták át, a vitát 1422-ben zárta le V. Márton pápa, a budaszentlőrinciek számára kedvezően. Érdekesség, hogy az ereklye fej nélkül érkezett, azt végül II. Lajos hozta a kolostorba 1523-ban, Csehországból.  

Rendezett romkert, közel a vasútállomáshoz

A rendtagok hitbuzgósága, vallásossága csakhamar messze földön híressé tette a kolostort, a zarándoklatra érkező külföldi vendégek a legnagyobb elragadtatással szóltak róla. Az épületben 3-500 rendtag fért el, emellett 150 vendégnek is helyet tudtak benne biztosítani. A rendtagok egyszerű cellákban laktak, ellenben a királyi-főúri vendégeket a legnagyobb pompával berendezett vendégszobák fogadták, megfelelő szolganéppel. Az 1310-re teljesen felépülő kolostor lett hamarosan a rend központja, itt tartották rendszeresen a pálos rend pünkösdi közgyűlését, a nagykáptalant. Ez egy hatalmas jelentőségű rendezvény volt, spanyol, francia, olasz, és német rendek is kötelesek voltak követeket küldeni ide. 1335-ben Hench János erdőket és szántókat ajándékozott a rendnek a kolostornál (állítólag az adományozó tiszteletére kapta a nevét a János-hegy). A kolostorban később Zsigmond és Mátyás király is gyakran pihent, imádkozott. A királyi és főúri látogatások jelentős támogatásokkal is jártak, Zsigmond király például 300 aranyforintot utalt ki a rendnek a budai polgárok adójából, Mátyás pedig pallosjoggal ruházta fel (így akár halálos ítéletet is hozhattak volna, de nincs róla adat, hogy ez megtörtént). E kolostor szerzetese volt Fráter György is.

A kolostornak korszerű csatornarendszere volt, 1486-ban új kápolna épült mellette, 1488-ban fürdőházat kapott, 1512-ben pedig megépítették szentélyét, sekrestyéjét, és üléstermét. 1486-92 között Kassai István, Mátyás király építőmestere is dolgozott itt. A mohácsi csata előtt a pálosoknak már 100 kolostoruk volt Magyarországon, és számos rendházuk külföldön. De 1526-ban a törökök földig romboltak mindent, elégett a berendezés, összetörték a szobrokat, szétverték az oltárokat. Szent Pál vörösmárvány koporsóját három darabra törték, az ereklyét azonban sikerült Trencsén várába menekíteni.

A romok sorsa később igen kaotikusan alakult, a monostor nem került vissza többé a pálosok tulajdonába. A rendet 1782-ben II. József, majd 1923-as magyarországi újjáalakulása (a köztes időben Lengyelországban működtek) után a II. világháború után a kiépülő kommunista diktatúra számolta fel. A falak 1827-ben még embermagasságig álltak, de a köveket lassan elhordták, a város pedig eladta a romokat Bugát Pál orvosnak, aki elsőként kezdett a megmaradt emlékek feltárásához. Az ásatásokat 1949 után indította be ismét Zolnay László és Gerevich Tibor. Ennek eredményeként ma a templom és a kolostor alapfalai láthatók, egy rendezett romkertben, közel a vasútállomáshoz.

A rejtélyes Bibliafordító remete és barlangja

A pálos rend tagja volt Báthory László is, akit azonban zavart a rendház vendégektől zajos élete, így a perjel engedélyével felköltözött a zárda melletti hegyen található barlangba. Húsz évet töltött itt 1437-57 között. A barlangban fordította le a Szentírást, és látta el magyar nyelvű magyarázattal. Az itt töltött idő alatt azonban egészsége megrendült, és a perjel hívására visszatért a kolostorba. Visszaköltözése után nem sokkal azonban szentmiseáldozat közben meghalt. A kolostorban helyezték örök nyugalomra a Szent István oltár előtti kriptában.

A barlang ma is megvan. A mai Kaán Károly kilátótól nem messze található, egy Tomola Nándor nevű műárus fedezte fel 1830-ban ismét. A kereskedő mindössze egy mécsessel barangolta be a kusza járatrendszert. Mindezt egy térképvázlaton meg is örökítette. Később a kor neves geológusa, Szabó József is leszállt a mélybe, és arról számolt be, hogy a barlang folytatását mesterséges eltömés zárja el, amely a kolostorral állhat összeköttetésben. Mindezt azonban az 1970-74 közötti alapos feltárás sem erősítette meg. A barlangnak eredetileg egy bejárata volt, ezt ma vasajtó zárja el. A feltáráshoz nyitottak még egy nyílást. A feltáró munkálatok során megtalálták a pálos kápolnát, a szerzetesi lakhelyet, és a lépcsősorokat, amelyek a közlekedést segítették. Gyönyörű cseppkőformái mellett gazdag őskori leletanyag került elő (többek között gyapjas orrszarvú, és gímszarvas csontvázak), de találtak benne Zsigmond, és Miksa korabeli ezüst érméket, Mária Terézia idejéből származó bronzpénzt is. A barlangot tehát a neolitikum, a rézkor, a bronzkor, és a középkor emberei is használták. Bányászat is folyt benne egykoron arany és ezüst reményében. Értékekben való gazdagsága, és veszélyessége miatt a barlang csak kutatók kíséretében látogatható.

Szomorú, hogy még egy emléktáblára sem futja mely a bejáratnál Báthory Lászlóra, a barlang névadójára emlékeztetné az arra tévedőt, pedig a szerzetes ennyit feltétlenül megérdemelne. Sőt magáról a barlangról sem készült ismertető, így a kirándulók többségének marad a találgatás, és a vasajtó tanácstalan nézegetése.