Árpád-kori kolostor, ahol a Szent Pál ereklyét évszázadokig őrizték
2005. február 14. 12:14 Lukácsi Attila
A rejtélyes Bibliafordító remete és barlangja
A pálos rend tagja volt Báthory László is, akit azonban zavart a rendház vendégektől zajos élete, így a perjel engedélyével felköltözött a zárda melletti hegyen található barlangba. Húsz évet töltött itt 1437-57 között. A barlangban fordította le a Szentírást, és látta el magyar nyelvű magyarázattal. Az itt töltött idő alatt azonban egészsége megrendült, és a perjel hívására visszatért a kolostorba. Visszaköltözése után nem sokkal azonban szentmiseáldozat közben meghalt. A kolostorban helyezték örök nyugalomra a Szent István oltár előtti kriptában.A barlang ma is megvan. A mai Kaán Károly kilátótól nem messze található, egy Tomola Nándor nevű műárus fedezte fel 1830-ban ismét. A kereskedő mindössze egy mécsessel barangolta be a kusza járatrendszert. Mindezt egy térképvázlaton meg is örökítette. Később a kor neves geológusa, Szabó József is leszállt a mélybe, és arról számolt be, hogy a barlang folytatását mesterséges eltömés zárja el, amely a kolostorral állhat összeköttetésben. Mindezt azonban az 1970-74 közötti alapos feltárás sem erősítette meg. A barlangnak eredetileg egy bejárata volt, ezt ma vasajtó zárja el. A feltáráshoz nyitottak még egy nyílást. A feltáró munkálatok során megtalálták a pálos kápolnát, a szerzetesi lakhelyet, és a lépcsősorokat, amelyek a közlekedést segítették. Gyönyörű cseppkőformái mellett gazdag őskori leletanyag került elő (többek között gyapjas orrszarvú, és gímszarvas csontvázak), de találtak benne Zsigmond, és Miksa korabeli ezüst érméket, Mária Terézia idejéből származó bronzpénzt is. A barlangot tehát a neolitikum, a rézkor, a bronzkor, és a középkor emberei is használták. Bányászat is folyt benne egykoron arany és ezüst reményében. Értékekben való gazdagsága, és veszélyessége miatt a barlang csak kutatók kíséretében látogatható.
Szomorú, hogy még egy emléktáblára sem futja mely a bejáratnál Báthory Lászlóra, a barlang névadójára emlékeztetné az arra tévedőt, pedig a szerzetes ennyit feltétlenül megérdemelne. Sőt magáról a barlangról sem készült ismertető, így a kirándulók többségének marad a találgatás, és a vasajtó tanácstalan nézegetése.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt - nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról tegnap
- Megtalálták a Sirály I. hordszárnyas hajó roncsát tegnap
- Az ókori elit temetőjét tárták fel egy olasz tésztagyár területén tegnap
- Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében tegnap
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje tegnap
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt tegnap
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban tegnap
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók tegnap














