A gladiátorok az ókor pankrátorai voltak?
2005. január 25. 10:28
Nem voltak olyan véresek a római kori gladiátor-küzdelmek, mint ahogyan az a köztudatban él. Sőt, a `halálba menők`, ahogyan a gladiátorok köszöntötték a császárt, nem is voltak életveszélyben, mert csak mímelték a harcokat, a közönség szórakoztatása céljából - állítja egy amerikai régész.
Megállapítását arra 158 ókori festményre, mozaikra és egyéb ábrázolási módra alapozza, amelyeket a mozdulatok szempontjából elemzett és ezeket összehasonlította a középkori és a reneszánszkori, elsősorban németországi és itáliai lovagi tornákról és más harci játékokról szóló könyvekkel, illetve ezek megjelenítésével. A meglepő hasonlóságokból arra a következtetésre jutott, hogy a gladiátorok célja csupán az ellenfél legyőzése és nem megölése volt.
Tuck elmélete nem talált egyértelmű elutasításra tudományos körökben. Például Simon Esmonde Cleary, a birminghami egyetem történésze szerint a gladiátor-küzdelmek kutatásában túlságosan a római Colosseumban dívó szokásokra koncentrálnak a tudósok - ahol a hüvelykujjal való felfelé, vagy lefelé mutatásával döntöttek az imperátorok a legyőzött életéről, vagy a kegyelemdöfésről. Cleary azt hangoztatja: egyáltalán nem biztos, hogy a birodalom más amfiteátrumaiban is hasonló módon zajlottak a játékok.
(MTI - Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap