Marosvásárhelyen megtámadják a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát
2004. szeptember 13. 12:06
A kelet-európai szovjet típusú diktatúrák nemcsak a polgári szabadságjogok gyakorlását fékezték, hanem egyben a szélsőséges nacionalista vagy szélsőjobboldali, szélsőbaloldali politikai mozgalmakat is. A diktatúrák felszámolása után először Romániában, majd a többi országban is előtörtek a "demokrácia szabályai szerinti" társadalmakban évszázadok óta rejtőző szélsőséges nacionalizmusok. Erdélyben az 1945. évi magyarellenes pogromok hangulatát idéző tüntetésekre került sor. A magyarságot azzal vádolták, hogy fel akarják bomlasztani az egységes Romániát, és Erdélyt Magyarországhoz kívánják csatoltatni. A falvakból rekrutált, nacionalista mámorban úszó, dorongokkal felfegyverzett tömeg március 19-én, Marosvásárhelyen berontott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházába, ütlegelték az ottani politikusokat, közöttük Sütő András írót. A hírre a Székelyföldről magyar csoportok érkeztek. Fejszékkel, motoros fűrészekkel, dorongokkal vívott háború kezdődött, amelybe a román hadsereg csak akkor avatkozott be, amikor a magyarok "fölénybe" kerültek. A sokak által annyira óhajtott román-magyar megegyezés néhány hónapos álma ezzel végleg szertefoszlani látszott.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![pápaság](/ih0Ax/label/.cut-640x400/373.jpg)
pápaság
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap