Mindannyiunk közös őse 3500 évvel ezelőtt élhetett Kelet-Ázsiában
2004. október 11. 12:16
Kutatók szerint a világon élő hatmilliárd ember közös őse i.e. 1415 körül élhetett Kelet-Ázsiában. Bár a dátum elég közelinek tűnik, a felfedezés nem okoz igazi meglepetést.
Bárki, aki megpróbált már családfát készíteni, szembesülhetett azzal, hogy a közvetlen őseinek száma 20-30 évente megduplázódott. A Massachusetts Institue of Technology munkatársai speciális számítógépes modellezés során a vándorlás becslésével próbálták a történelemben visszakövetni a leggyakoribb közös őst.
Eredményeik szerint, az ŐS kelet-ázsiai lakhelye tette lehetővé, hogy leszármazottai elvándorlojanak Európába, Ázsiába, a Csendes óceáni szigetekre és Amerikába is. Ha viszont még egy pár ezer évet visszamentek az időben, a kutatók találtak olyan időpontot, mikor az emberiség nagyobbik fele a ma élők ősét adja, míg a többi akkor élőnek nincs ma is élő leszármazottja. Ez az időpont a Nature-ben olvasható eredmények szerint i.e.5353-ban volt.
Amint a Dr. Steve Olson által vezetett kutatók hangsúlyozták, ez csak becsült dátum. `Mindazonáltal a kutatásaink azt sugallják, hogy a ma élő lakosságnak vannak olyan közös ősei, akik nem is éltek oly rég - talán az elmúlt pár ezer évben. Nem számít milyen nyelven beszélünk, vagy milyen a bőrünk színe, mindannyiunk közös ősei rizst termesztettek a Jangce partján, lovat háziasítottak Ukrajna sztyeppéin, észak-és dél-Amerika erdeiben vadásztak és felépítették a Keopsz piramist.`
Bár a kutató szerint néhány embercsoport élhetett évszázadokig a világtól elzártan, a ma élő emberek közül már senki sincs, akit ne érintett volna valamilyen formában a vándorlás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap