Wiesenthal, Simon
2005. szeptember 20. 13:30
Megemlékezések az elhunytról
Wiesenthalt, aki az antiszemitizmus és az előítéletek elleni harcnak
szentelte életét, álmában érte a halál bécsi otthonában. "Azt hiszem, úgy
emlékszik rá a világ, mint a holokauszt lelkiismeretére. Bizonyos szempontból ő
lett a holokauszt áldozatainak állandó képviselője, akinek eltökélt szándéka
volt az igazságszolgáltatás kezére juttatni a legsúlyosabb bűntett
elkövetőit" - nyilatkozta az elhunytról Hier rabbi.
Fájdalmas hírnek nevezete Simon Wiesenthal halálát Beer Iván, az Utolsó esély elnevezésű, a még élő náci háborús bűnösök felkutatására indított akció volt magyarországi koordinátora. A Magyarországi Holokauszt Emlékalapítvány elnöke kedden nyilatkozott az MTI-nek. Simon Wiesenthal a mauthauseni koncentrációs tábor felszabadítása után kezdett bele a náci háborús bűnösök felkutatásába, eredményes tevékenységét az 1960-as évek közepétől kezdték el támogatni - mondta Beer Iván. Hozzátette: mindenkit keresett, aki részt vett a gyilkolásban. Simon Wiesenthal - mint Beer Iván elmondta - úgy menekült meg a halál torkából, hogy a kivégzést vezető katona ebédidő miatt pont akkor hagyta abba a gyilkolást, amikor ő következett volna.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma-Fábri Ferenc)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap