Nem volt könnyű helyzetben Koltay Gábor a Szent Istvánról szóló film megrendezését illetően
2024. augusztus 20. 13:20 Csatári Bence
A rockopera 1983. augusztusi, királydombi ősbemutatójának már az előkészületei is nagy fejtörést okoztak a kommunista kultúrpolitika számára, zajlottak az ilyenkor szokásos „Húzd meg, ereszd meg!” csatározások az alkotók és a hatalom között. A méltán a XX. század Bánk bánjának tartott zeneművet egyes pártpotentátok legszívesebben betiltották volna, mások viszont felkarolták, s ennélfogva megszületett a Kádár-rezsim legsikeresebb zenés színpadi alkotása fülbemászó dallamokkal, a színpadon pedig óriási személyes és országos drámákkal.
Az István, a király című rockopera bemutatója és filmfelvétele 1983. augusztus 18-án (Forrás: Fortepan / Urbán Tamás).
Korábban
1983 nyarán a második világháborús romokból és építkezési törmelékekből az idők során összeállt zuglói Szánkódombon – amelyet Bródy János keresztelt át Királydombra – egyre többen gyülekeztek, hogy fül- és szemtanúi legyenek a zenés játék nem kis hangerővel zajló próbáinak.
Az Illés-együttes nyitódalát hallva nagyon gyorsan kiderült az érdeklődők számára, hogy a „magyar Lennon–McCartney-páros,” azaz Szörényi Levente és Bródy János készül egy újabb nagy dobásra. Ezúttal azonban nem egy menetrend szerinti nagylemezzel rukkoltak elő, hanem a hazai rocktörténetben mérföldkőnek számító rockoperával, amelynek dallamait és jeleneteit a kordonokon fürtökben lógó, kíváncsiskodó csoportok élvezhették.
A csészealjról leugró kávéskanál
Pedig a kezdet kezdetén nem volt kikövezve a siker útja. Koltay Gábor filmet szeretett volna rendezni Szent István királyról, de a szükséges pénz előteremtéséhez az állami támogatáson felül előadásokat is kellett tartani, hogy azok bevételeiből kiegészítsék a költségvetésüket.
A film és a hozzá kapcsolódó előadások tervét Nemeskürty István, a Budapest Filmstúdió vezetője támogatta, és megrendelést adott a rendezőnek, ám a „szocialista producer” ezt megelőzően szigorú volt a pártfogoltjához.
Az első négy forgatókönyv-verziót ugyanis elutasította, és csak az ötödiket fogadta el, amely kifejezetten István és Koppány konfliktusát dolgozta fel. A Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatósága viszont megálljt parancsolt a forgatókönyvnek.
Ekkor azonban az 1959 óta a filmstúdió élén álló Nemeskürty behívatta magához Koltayt, és indulatosan, úgy rácsapva az asztalra, hogy a kávéscsészealjról leugrott a kanál, azt mondta: „Szeretném én azt látni, hogy valaki ebben az országban megakadályozza egy István királyról szóló filmnek az elkészítését! Ezt akkor is megcsináljuk!”
Ezután a kulisszák mögötti egyeztetések gyümölcseként a Filmfőigazgatóság hirtelen mégiscsak engedélyezte a rockopera filmváltozatának elkészítését.
A rendező ettől kezdve kicsit könnyebb helyzetben volt, hiszen az engedélyeztetés után a Budapest Filmstúdiónak már volt némi mozgástere, ő pedig száz százalékosan bírta Nemeskürty István bizalmát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap
- Interaktív vándorkiállítással és néptáncegyüttesek előadásaival is várják a látogatókat Salgótarjánban tegnap
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők tegnap
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum tegnap
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 2024.09.16.