Sztálinizmus kritizálása miatt vált nemkívánatossá a népszerű lengyel író személye

2024. augusztus 14. 20:20 MTI

Húsz éve, 2004. augusztus 14-én halt meg Czesław Miłosz Nobel-díjas lengyel költő, író, műfordító, "korának élő lelkiismerete".

Czesław Miłosz (Forrás: Wikipédia / Artur Pawłowski / CC BY-SA 4.0)

Korábban

Az akkor még Lengyelországhoz tartozó Litvánia Szetejnie nevű városkájában született 1911. június 30-án katolikus értelmiségi családban. Wilnóban (ma Vilnius) végezte iskoláit, érettségi után jogot hallgatott. Költői indulása erre az időszakra tehető, 1931-ben egyik alapítója volt a Zagary című irodalmi folyóiratnak és a köréje szerveződő csoportnak, az 1930-as évek elején több verseskötete is megjelent.

1934-ben diplomázott, tanulmányutat tett Párizsban, majd Varsóban a lengyel rádió munkatársa lett. A német megszállás idején részt vett az ellenállási mozgalomban. A háború után annak az új rendszernek a híve lett, amelynek később legkritikusabb bírálói közé tartozott, Ocalenie (Megmenekülés) című verseskötete az új Lengyelország első könyvei között jelent meg.

Egy ideig a Tworczosc című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt, majd diplomáciai pályára lépett, 1946 és 1950 között Washingtonban, 1950-ben pedig Párizsban volt kulturális attasé.

1951-ben szakított az egyre inkább a hidegháborúra berendezkedő kommunista rendszerrel, és politikai menedékjogot kért Franciaországban. 1951-től 1960-ig Párizsban élt és dolgozott, versei mellett számos esszéje is megjelent, amelyekben politikai, társadalmi kérdéseket boncolgatott. 1953-ban neki ítélték oda először az Európai Irodalmi Díjat, és ebben az évben nagy sikert aratott a Hatalom megragadása című könyve is.

1955-ben adták ki A rabul ejtett értelem című esszékötetét, amelyben élesen kritizálta a sztálinizmust. E művéért nemkívánatos személy lett hazájában, ő pedig megtiltotta műveinek lengyelországi megjelentetését.

1960-ban a kaliforniai Berkeley Egyetem szláv nyelv és irodalom professzora lett, 1970-ben megkapta az amerikai állampolgárságot is. Angol nyelven megjelent művei közül nagy sikert aratott a Postwar Polish Poetry című versantológiája, valamint a lengyel irodalom történetét feldolgozó munkája. Kaliforniai évei alatt született meg Az Issa völgye című önéletrajzi regénye is.

1978-ban nyugdíjba vonult, de továbbra is tartott irodalomtörténeti előadásokat. 1980-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint "életműve kompromisszum nélküli világossággal fejezi ki az éles konfliktusokkal teli világba kivetett ember sorsát".

Több művében is foglalkozott Lengyelország és Litvánia történelmi hagyományaival, a kelet-európai régió múltjával és jelenkori eseményeivel is, és felemelte szavát az emberi szabadságjogok erőszakos megsértésére irányuló kísérletek ellen. Magyarul először 1987-ben jelent meg kötete Múzsáim palotája címmel, majd a rendszerváltozás után több művét is lefordították.

Az 1989-es társadalmi változások után egy ideig Kalifornia és Krakkó között osztotta meg napjait, majd végleg Krakkóba költözött, ahol 2001-ben, 90. születésnapján nagyszabású ünnepséget rendeztek tiszteletére. Utolsó éveiben két kötete is megjelent, a memoárnak szánt Ábécéskönyv és a XX. század nagy tragédiáit idéző Mandarinkutya.

Több rangos kitüntetés mellett 1989-ben a második világháború alatt az ellenállási mozgalomban végzett tevékenységéért az izraeli Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki. 2004. augusztus 14-én hunyt el Krakkóban. 2011-ben a születésének 100. évfordulóját ünneplő emlékév keretében Krakkóban nagyszabású nemzetközi konferenciát rendeztek, Magyarországon pedig több kötetét is kiadták magyarul, például A lengyel irodalom története című kétkötetes művét, a Metafizikai pauza, valamint a Családias Európa című esszéköteteit.