Magyar protestánsokat is mentett a holland tengernagy, Michiel de Ruyter
2024. április 29. 16:05 Múlt-kor
Véletlenek láncolata vezetett ahhoz, hogy 1676-ban éppen a holland de Ruyter kapitány mentette meg gályarabságából azt a 26 életben maradt magyar prédikátort és tanítót, akiket az ellenreformációs hullám a tengeri rabszolgaságba üldözött. A 348 éve elhunyt de Ruyter nem csak a magyarok jótevőjeként, hanem a hollandok egyik legsikeresebb vezértengernagyaként is beírta magát a történelem lapjaira, emléke előtt még az aktuális ellenség, XIV. Lajos is díszsortűzzel tisztelgett.
Michiel de Ruyter
Korábban
Tanoncságtól a főparancsnoki címig
1607. március 24-én született egy tizenegy gyermekes család negyedik tagjaként Michiel Adriaenszoon néven, a de Ruyter utótagot csak 1663 után vette fel. Születési helye – Vlissingen – egy holland kikötőváros volt, amelynek adottsága meghatározta jövőjét is.
Az iskoláit nem végezte el, még a kötélverő mesterséget sem tanulta ki, amikor 11 évesen vitorlamester tanoncként kezdett dolgozni. Szorgalmával gyorsan haladt előre a hajós ranglétrán, másod-vitorlamester, majd első tiszt lett, végül 22 éves korában kinevezték egy kereskedőhajó kapitányának.
Három évig bálnavadászként szerzett további tapasztalatokat, ezután az elhúzódó németalföldi szabadságharcban is szerepet vállalt, hajóját, a „Szalamandrát” Zeeland tartomány admirálisa bérbe vette a spanyol hajóhad ellen. De Ruyter lett a hajó parancsnoka, a Szent-Vince foknál le is győzték a spanyolokat 1641. november 4-én.
Az angol-holland háború kitöréséig kereskedőként jelentős vagyont halmozott fel. A spanyol Armada 1588-as bukása után a hollandok és az angolok viaskodása határozta meg, hogy kié lesz a tengerek feletti uralom, illetve hogy a győztes meg tudja-e őrizni vezető szerepét. A felfedezések korában a háború tétje nem csak politikai, hanem gazdasági szempontból is óriási volt.
A négynapos csata (Pieter Cornelisz van Soest festménye)
Karrierje során a háború több szakaszában – összesen háromban – is kivette részét, mindeközben karrierje folyamatosan ívelt felfelé. Az első háború (1652–1653) vesztes csatái ellenére flottaparancsnoki címet ajánlottak fel neki, amelyet ő ekkor udvariasan – „fiatal” korára hivatkozva – még visszautasított.
A második háború kitörése előtt több kisebb konfliktusban vett részt, a dánoknak nyújtott segítséget a svédek ellen, vagy éppen Guineát foglalta vissza az ellenséges erőktől.
A második angol-holland háború kitörésének idején az Atlanti-óceánon hajózott, a hír megérkezte után egyből megtámadta Barbadost, és kifosztotta Új-Fundlandot. Visszatérte után pályafutása egyik legnagyobb győzelmét az 1666. június 1. és 4. között vívott „négynapos csatában” aratta az angol flotta ellen, immár főparancsnokként.
Noha ugyanezen évben a Szent Jakab-napi csatában vereséget szenvedett, a medway-i rajtaütés bevonult a történelemkönyvekbe: a hollandok a Temze mellékfolyóján felhajózva megsemmisítettek, valamint visszafelé el is raboltak angol hadihajókat.
A harmadik angol-holland háború során már az egyesült francia-angol flotta ellen kellett sikerre vezetni a holland tengeri erőket, így érthető, hogy négy fontos stratégiai győzelem után megkapta a lehető legmagasabb elérhető beosztást: de Ruyter Hollandia és Nyugat-Frízföld vezértengernagya lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap