A színpadon és a filmvásznon is mindent elért Tábori Nóra
2023. június 15. 11:29 MTI
Kilencvenöt éve, 1928. június 15-én született Temesváron Tábori Nóra Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész. Hosszú pályafutása során soha nem adott vissza szerepet, pontos, kidolgozott jellemábrázolása a mozivásznon is megjelent. Minden díjat, elismerést megkapott, amit a szakmában el lehet érni.
Korábban
Édesanyjával tízéves korában költöztek Magyarországra. Járáshibáját javítandó tánciskolába íratták, s ez olyan eredményesnek bizonyult, hogy pályáját táncosnőként kezdte. Szegeden Both Béla figyelt fel a színiiskolájába járó lány tehetségére, s neki köszönheti, hogy 1943-ban levizsgázhatott az akkori színiakadémián.
Miután megkapta az oklevelet – segédszínésznő, karkötelezettséggel –, Szombathelyen, Győrben, Sopronban, Pécsett lépett föl a tánc mellett főként szubrett szerepekben.
Első igazi prózai szerepét Szegeden játszotta 1949-ben: Gorkij Ellenségek című darabjának próbáira hívták be egy kollegina betegsége miatt. A szerep az övé maradt, a „beugrásból” kiugrás lett. 1951-ben a Magyar Néphadsereg Színházához (a korábbi és későbbi Vígszínházhoz) szerződött, s e társulathoz több mint fél évszázadon át, élete végéig hű maradt.
A Vígszínház épületében saját kétkezi munkája is benne van (a színészek társadalmi munkában részt vettek a felújításában), de őt inkább a nagy rendezők és kiváló pályatársak tartották meg a patinás falak közt.
A Vígben egy ideig naivákat, munkásnőket játszott – nem túl lelkesen. Nem erre vágyott, de hosszú pályafutása során soha nem adott vissza szerepet. Aztán megtalálták a testéhez, lelkéhez közelebb álló figurák. Bombaként robbant 1956-ban az Antigoné egy átdolgozott előadása, amelyben ő alakította a címszerepet.
Nagy darabok nagy szerepeit játszhatta el később: Roxane (Rostand: Cyrano), Pearce-né (Shaw: Pygmalion), Kvasnya (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Orbánné (Örkény: Macskajáték). Legnagyobb sikere talán Jónásné volt a Házmestersirató című darabban, mely több mint öt évig ment telt házakkal.
Pontos, kidolgozott jellemábrázolása 1957-től a mozivásznon is megjelent: Merénylet, Esős vasárnap, Kárpáthy Zoltán, Jó estét nyár, jó estét szerelem, A Pendragon legenda, Szépek és bolondok, Fekete gyémántok, Abigél, Uramisten, Sztracsatella – csak néhány film címe azok közül, amelyekben szerepet kapott.
Elementáris humorára a kabaré világában is felfigyeltek, s szívesen játszotta kicsit rekedtes hangján a vérbő figurákat rádióban, televízióban. Egyszerű, szókimondó asszonyságot formált meg Máthé Erzsivel közös jeleneteiben.
Minden díjat, elismerést megkapott, amit a szakmában el lehet érni. Jászai Mari-díjas lett 1957-ben és 1961-ben, érdemes (1975) és kiváló (1981) művész, 1992-ben elsőként kapta meg életművéért a Pro Comedia emlékdíjat, 1994-ben kapta a Kossuth-díjat, az országos színházi találkozó díját és a Ruttkai Éva-emlékdíjat.
Magánélete nem volt töretlen: házassága, melyből leánya született, 1968-ban válással végződött, ezután egyedül, pontosabban kedvenc állataival élt 2005. november 23-án bekövetkezett haláláig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap