Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
2022. december 28. 16:50 Múlt-kor
Ha az Egyesült Államok függetlenségét kivívó és az új államot felépítő politikusokra gondolunk, nem éppen a szexualitás és a pajzán erotika az első dolog, ami eszünkbe jut. Pedig a néhai alapító atyák élete igencsak bővelkedett ilyesfajta kalandokban.
Korábban
Az első amerikai szexbotrány
Alexander Hamilton az Egyesült Államok hajnalának egyik legprominensebb politikusa volt. Már a Függetlenségi Háború idején felhívta magára George Washington figyelmét, akinek szárnysegéde, majd titkára lett. A Föderalista című cikksorozatával kulcsszerepet vállalt abban, hogy az amerikai államok 1787-ben lecseréljék a Konföderáció cikkelyeit (az Egyesült Államok első alkotmányát) a máig hatályban lévő, a korábbinál sokkal erősebb szövetségi kormányzatot felállító új alkotmányra. A Washington-kormány pénzügyminisztereként pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett a fiatal állam gazdaságának megalapozásában.
Hamilton politikai karrierjéből lényegében csak egy lépcsőfok maradt ki: az elnöki poszt megszerzése. Hogy erre mégsem került sor soha, azért javarészt csak magát hibáztathatja, ugyanis 1791-ben viszonyt kezdett a nála 11 évvel fiatalabb, akkor mindössze 23 éves Maria Reynoldsszal. Az éveken keresztül húzódó románc egyetlen szépséghibája az volt, hogy mind Hamilton, mind Reynolds házasok voltak ekkor.
Alexander Hamilton
A hölgy férje, James Reynolds tudomást is szerzett az esetről és gyorsan felismerte a kínálkozó lehetőséget. Hallgatásáért cserébe zsarolni kezdte Hamiltont, aki politikai hírnevét féltve belement a kétes ügyletbe. Később azonban Mr. Reynolds egy korrupciós ügybe keveredett és a nyomozás során egy csapásra fény derült arra is, hogy a pénzügyminisztertől is busás összegeket kapott.
Hamilton – hogy tisztára mossa magát a sajtóban szárnyra kapó korrupciós vádak alól – egy 95 oldalas röpiratban részletesen beszámolt a nyilvánosság előtt a Reynolds-házaspárral való kapcsolatáról. A beszámolóban talán egy kicsit túl is ment az elvárt határokon, ugyanis a kötelező bocsánatkérés és a zsarolás körülményeinek elbeszélése mellett, kínos pontossággal mutatta be a Mrs. Reynoldsszal folytatott viszonyának epizódjait is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap