A `Vadnyugat` legendás revolverhősei
2004. július 20. 05:24
Pat Garret békebíró (seriff) Lincoln megyében, Új-Mexikóban 1884. Július 14-én lelövi, a rendőrgyilkosság miatt halálra ítélt Henry McCarthy-t, azaz Billyt, a `kölyköt`. 21 évesen bekövetkezett halálával véget ér a Vadnyugat meseszerűen kalandos életű `revolverhősének` pályafutása, de Mississippitől nyugatra fekvő vidék továbbra is tűzfészek marad. Itt az egyéni profitéhség, a hatalom utáni vágy és a gazdagság uralkodik, a jog gyakran az erősebbek oldalán áll. Az emberi dicsvágy mellett a társadalmi igazságtalanságok kedvező talajt teremtenek az erőszakos vitákra, amelyekben egyes gengszterek nemzeti hírnévre tesznek szert. Billy, `a kölyök` 1877. augusztus 17-én lőtte le az első embert, egy kovácsot, aki őt még fiatalabb korában gyakran megverte. 1880-ban, Lincoln megyében belekeveredett egy `legelőháborúba`, amelyben farmerek és állattenyésztők harcoltak (1874. XI. 24.). John Wesley Hardint, aki 12 éves korában lett gyilkos, a Nyugat legkeményebb "párbajhőseként" tartják számon. 1875-ben 25 év fegyházbüntetésre ítélik, ebből 17 évet leül és börtönévei alatt jogot és teológiát tanul. 1895-ben lelövik. Jesse James 1866-ban kezdte pályafutását. Testvérével, Frank Jamessel a legsikeresebb vonatrablók közé tartoztak. 1882-ben orvul lelövik. A törvény oldalán tiszteletreméltó seriffek mellett kétes személyek is állnak, mint a híres Wyatt Earp, aki néha-néha mint "revolverhős" is tevékenykedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap