2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amikor a világ végén élők élete olyan nehézzé vált, hogy a hatóságok evakuálták őket

2020. augusztus 31. 17:53 Múlt-kor

A skót Külső-Hebridáktól több, mint 60 kilométerre nyugatra, az Atlanti-óceánban fekvő St. Kilda egy vulkanikus eredetű, apró szigetcsoport, amely a Brit-szigetek legmagasabb (csaknem 400 méteres) sziklafalaival büszkélkedhet. A külvilágtól rendkívül elzárt szigetek közül mindössze egy volt állandóan lakott, azonban 1930-ra a kevés itt élő ember élete oly mértékben felbolydult, hogy a hatóságok az evakuálásuk mellett döntöttek.

Kathleen Jamie skót költőnő (1962–) szavaival a szigetek hagyományos élete „a modern világ kerekébe lett törve”. Már az őskorból is találni itt nyomait az emberi jelenlétnek, és a régészeti és írott források alapján a középkorban mind ír, mind skandináv portyázásnak ki volt téve a mindössze nyolc és fél négyzetkilométernyi szárazföldet kitevő szigetcsoport.

Első írott említése egy 13. századi izlandi műben, a Guðmundar püspök sagájában lelhető fel, de Forduni János 14. és Hector Boethius 15. századi skót krónikái is említik. Első kézből származó beszámoló azonban csak 1697-ben, a Hebridákhoz tartozó Skye szigetéről származó Martin Martin keze által íródott, Késői utazás St. Kildára címmel.

A szigetek lakossága Hirtára, a legnagyobb szigetre korlátozódott, és nincs feljegyzés arról, hogy valaha túllépte volna a 180 főt. 1727-ben a fekete himlő ezt 42-re csökkentette, és ekkortól kezdve már a száz főt is ritkán érte el.

A behurcolt betegségekre való érzékenység mellett az itteni élet eleve rendkívül veszélyes volt: a szigeteken költő tengeri madarak fészkei – amelyek az elsődleges élelemforrást biztosították – szinte mind a több száz méteres part menti sziklafalak tetején találhatók. Olyannyira gyakran zuhantak a mélybe élelemgyűjtés közben a kildaiak, hogy a halált jelentő eufemizmusuk is innen származott: az illető „túlment rajta”, amikor eltávozott.

A szigetcsoportra vezető utat a kora újkorban kizárólag nyitott csónakban lehetett megtenni a „közeli” Külső-Hebridákról, a gyakori viharok miatt azonban szinte kizárólag nyáron volt lehetséges eljutni St. Kildára. A helyiek szinte semmit sem tudtak a külvilágról, és az sem róluk.

A skót Stuart-ház és az angol trónt átvevő Hannover-ház küzdelmének végét jelentő 1746-os cullodeni csata után felröppentek olyan híresztelések, melyek szerint a legyőzött Stuart Károly Eduárd herceg a távoli szigeteken keresett menedéket. Az utánaküldött angol csapatok egy üres falvat találtak csak Hirtán: a lakók a csónakok közeledtét látva a magasabban fekvő barlangokba húzódtak vissza.

Miután az expedíció tajgai meggyőzték őket, hogy nem portyázó kalózok, és a helyiek szóba álltak velük, kiderült, hogy sohasem hallottak nem hogy Károly Eduárd hercegről, de II. György királyról sem.

A ritkán odaköltöző emberek által újra növekedésnek indult ugyan a szigetcsoport lakossága, de 1852-ben egy teljes harmaduk úgy döntött, inkább Ausztráliában próbál szerencsét. Egyikőjük, egy bizonyos Ewan Gillies története igencsak rendkívüli, és jól jellemzi a korabeli lakók elvágyódását: miután megérkezett Ausztráliába, továbbállt Új-Zélandra, majd az Egyesült Államokba, ahol a polgárháborúban (1861-1865) is harcolt. Ezután kétszer is visszatért Ausztráliába, ahonnan két alkalommal is hazalátogatott St. Kildára, végül pedig Kanadában fejezte be életét. Az otthoniak a „Kalifornia” becenévvel illették.

A legnagyobb törést azonban az első világháború hozta. A brit Királyi Haditengerészet állandó támaszpontot hozott létre, ami az első állandó (rádiós) kommunikációt biztosította a szigetek számára a történelem során. 1918 májusában egy német tengeralattjáró tűz alá is vette a brit létesítményeket, ez azonban emberéletet nem követelt (egy birka pusztult el a támadásban).

A haditengerészet jelenléte elhozta a pénzalapú gazdaságot is St. Kildára, ami miatt jóval kevésbé tudták magukat ellátni az itt élők. A legnagyobb gondot azonban a sorozás jelentette: a fiatal férfiak közül aki nem esett el, már látott valamit a külvilágból, és esze ágában sem volt Hirtán maradni. A lakosság az 1920-as 73-ról 1928-ig 37-re csökkent.

A spanyolnátha és egy sor rossz termésű év csak tovább rontott a helyzeten. Az Aberdeeni Egyetem vizsgálata alapján ráadásul a kevéske termőföld súlyosan szennyezett volt ólommal, mivel trágyázásra részben elhullott tengeri madarak tetemeit, részben a szárazföldről behozott tőzeghamut használtak.

A szigetlakókat végül nagyrészt egyetlen ember, a haditengerészettel ott állomásozó ápolónő, Williamina Barclay győzte meg, hogy hagyják ott kietlen lakhelyüket. Ő vette rá a hatóságokat is, hogy foglalkozzanak a kérdéssel.

Az utolsó csepp a pohárban a helyiek többsége számára 1930-ban jött el, amikor egy terhes fiatal nő, Mary Gillies annyira beteg lett, hogy a szárazföldre kellett szállítani, ahol végül kórházban meghalt (habár először vakbélgyulladásként adták meg a halál okát, mint később kiderült, még életet adott lányának, azonban rövidesen mindketten meghaltak a szülés okozta komplikációkban).

1930 júniusától a hatóságok kinevezték Barclay-t képviselőjükké a szigeteken, és ő felügyelte az evakuálás menetét is. Augusztus 27-én a haszonállatokat, augusztus 29-én pedig egyetlen hajóval a megmaradt 37 lakost szállították el Hirtáról a skót-felföldi Morvernbe. A haszonállatokat eladták a szárazföldön, azonban a szigeten tartott kutyákat a vízbe fojtották.

Az egyik lakos szerint az evakuálás ugyan „az elkeseredett szászok [az angolokra használt pejoratív skót kifejezés] műve” volt, sem ő, sem mások nem költöztek vissza a későbbiekben. A szigeten születettek közül az utolsó, Rachel Johnson 2016 áprilisában hunyt el, 93 évesen. Az evakuálás idején nyolc éves volt.

A második világháború során radarlétesítmény, majd az 1950-es években állandó katonai támaszpont létesült a szigeten, amely így váltásokban ugyan, de ismét lakott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A St. Kildára jellemző, egyedi kialakítású raktárépületek, a cleitek egyike (kép forrása: Wikimedia Commons)A St. Kilda-i „postacsónak” indítása – az elküldött üzenetek (amelyek jellemzően arról szóltak, miből szenvednek éppen hiányt Hirtán) szerencsés esetben Skóciában, kevésbé szerencsés esetben Norvégiában értek partot

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár