2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Osztrák szemtanú beszámolója a mohácsi csatáról

2001. szeptember 15. 23:38

Az európai közvéleményt a török előnyomulása, majd a mohácsi csatavesztés híre közelről érintette és sokat foglalkoztatta. Ezt az érdeklődést élesztette és kívánta kielégíteni az újságlapok és a történeti énekek műfaja. A kettő ekkor még közeli rokona egymásnak, bár az újságlapok szerzői több ténybeli elemet sorakoztatnak fel tudósításaikban, az énekszerzők pedig szlvesen vonnak Ie hangzatos tanulságokat. A legtöbb újságlap és történeti ének német nyelvterületen keletkezett, a legkorábbi röpirat - dicséretes gyorsasággal - már 1526. szeptember 13-án, tehát két héttel a csata után napvilágot látott. Közös vonásuk a magyarellenesség, amiben - a jogos szemrehányások me!lett – szerepet játszhatott a nyugati országok lelkifurdalása is, hiszen cserbenhagyták Magyarországot. Ízelítőnek álljon itt egy német újságlap Newe zeittung Wie die Schlacht zu Ungern mit dem Tücrkischen [ ! ] Keyser ergangen: Hatt einer yonn [ ! ] Wien so dabey gewest: herauff gen Otingen Geschriben. M. D. XXVI. (Magyarul: Új híradás. Hogyan esett meg a magyarországi csata a török császárral. Itt volt egy ember Bécsből, és utána megírta Ottingenbe. 1526.) című röpiratnak az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött példánya Katona Tamás fordításában.

ÚJ HÍRADAS. HOGYAN ESETT MEG A MAGYARORSZÁGI CSATA A TÖRÖK CSÁSZÁRRAL. OTT VOLT EGY EMBER BÉCSBOL, ÉS UTÁNA MEGÍRTA OTTINGENBE. 1526 / NÉMET ÚJSÁGLAP Elsőbben is a magyar királyi felséghez érkeztem / Tolnára, 16 mérföldnyire Budától lefelé / nem volt több mint négyezer ember vele, és mindig cudarul gondoskodtak rólunk / árulás folytán némely magyarok éjszaka a faluban ránk gyújtották a házat / veszekedés robbant ki ugyanis két szálláscsináló, a magyar királyé / és az esztergomi püspöké közt / amikor összeakadtak / szállást keresvén / és mindegyik a maga urát akarta odaszállásolni / és az esztergomi szálláscsinálója azt mondta / miért nem / az én uram a király , és miért a tied / ezt emiatt pálcára ítélték / és fütykössel úgy megverték / hogy belehalt. Item sokan odavonultak magyarok / lengyelek / vendek / és ami emberrel csak rendelkezett a király , azt mind tovább vitték Bátára / ez 3 mérföldnyire van Tolnától / itt is vesztegeltünk néhány napig / és még nem volt fővezérünk / nem is volt rend a seregben / és a magyarok egymást is agyonverték és lelőtték / Aztán Tomori Pált, a barátot, és György urat / ezt a két magyar kapitányt fővezérnek választották / aztán tovább mentünk Mohácsra / ez az előbbiek után van a Duna mentén / itt egy hatalmas szekértábort ütöttünk / abban táboroztunk, és idegyűlt mindenki / míg csak körülbelül 30000-en nem lettek a gyalogosok és lovasok / és vagy ötszáz szekerük volt / akkor aztán a király megegyezett tanácsosaival, hogy megütközik a lejjebb álló törökökkel / és sok püspök is vele volt / Magyarország főpapjai és főurai / mert megüzenték nekik / hogy különben elvesztik javaikat / De egy gyerek is beláthatta / hogy néhány magyar még a királyát is el akarta adni és árulni / Olyan ügyetlenül vezették a hadat / soha meg nem szemlélték / soha csatarendet nem állítottak / hogy legalább kipróbálják / komoly dologban mihez tartsák magukat. Item augusztus 29. napján / korán felserkentünk / és felöveztük magunkat, hogy megütközzünk a törökkel / aki már csak egy fél mérföldnyire volt tőlünk / és körülöttünk mindent felégetett / amit csak tudott / hogy gyakran 9-10 tüzet is láttunk / körös-körül egy fél mérföldnyire / és a töröknek pontos és jó hírei voltak rólunk / nekünk meg semmilyen / mert a királynak egyáltalán nem volt pénze / hogy híreket szerezhessen / és talán az urak sem akarták / mert sokan közülük titokban a törökkel tartottak. Kivonultunk hát a szekérvárból / és rossz csatarendbe álltunk nyolc óra tájt / akkor a törökök is megmutatták egy kicsit magukat / és még a vízen volt a tüzérségünk / amit a csatarendbe hoztunk / ha egyáltalán rendnek nevezhetem / Aztán néhány muskétás a szekértábornál maradt / és mi elkezdtünk tüzelni / ahol csak érhettük a törököt / és így lövöldöztünk és csatároztunk nyolc órától délután 4 óráig / és a török még egy lövést sem tett / amíg igazi támadáshoz nem fogtunk / akkor aztán megmutatták erejüket / és ellenünk vonultak / és mi is egyenesen nekik / és mikor már összeütköztünk / a törökök cselből megint visszahúzódtak az ágyúkig, amelyeket elrejtettek és beástak / vagy háromszázat / kicsit és nagyot / és mikor az közelébe nyomultunk / kegyetlen tüzelésbe fogtak / hogy senki ott meg maradhatott / alig tartott az egész egy óráig / akkor a barát népe megfutott / mindenki rohant a szekértáborhoz / ami nem volt megszállva / és a mag megnyitották és szétszaggatták / és ez a keresztényekre balul ütött ki / mert ha a szekértábor sértetlen maradt volna / és védhettük volna magunkat be az ellenség nem árthatott volna nekünk / de sok magyar gazember nem gondolt sem a hűségre, sem a barátságra / csak a csúf menekülésre. Néhányan a javaikat is kidobálták a szekerekből / hogy könnyebben menekülhessenek / és sokan elhajították a páncéljukat. Item mint mondták nekünk / a török vagy kétszázezernyi erővel volt rhodoszi népség van az ágyúk mellett / hogy minél hamarabb elpusztuljon. Teveállatja is van / a szőlőbe szabadítja, és mindent tönkretesz / felél / felgyújt, és elpusztít mindent, amit csak elér és megszerez. Köztudomású volt a táborban / hogy a török császár két pénzzel teli hordót / küldött néhány magyar úrnak / hogy segítsék be Magyarországra / ezért írta meg a magyar királynak, hogy maradjon nyugton / minek szólítaná hadba a népét / hiszen ő megvett egy országot, és most meg akarja nézni és el akarja foglalni / ezért veretett két hidat a Dráván / és így esett meg a csata. Item mikor Péterváradot (ez egy vár) bevette / ötszáz keresztényt nyakaztak le az emberei / és mindegyikük egy fejet tűzött a dárdájára / így vonult be diadalmasan / és a piacon beszédet és szónoklatot tartott valaki / a beszéd után pedig mind a császár lába elé rakták a fejeket. Siralmas most a helyzet Magyarországon / Isten irgalmazzon a szegényeknek, akiket kiperzseltek / össze-vissza menekülnek / szerte az országban / azt sem tudják, hova / sok asszony és gyerek / sírnak és jajgatnak szívettépőn / És olyan sok a gyilkolás és rablás / mert mindenki ezt teszi, aki teheti / a magyarok ( úgy mint a törökök / üldöznek mindenkit / Nekem is elvették a lovamat / kabátomat és fegyveremet, csak az ingemet hagyták meg / És ha kúthoz érkeztünk és húzni akartunk belőle / a magyar asszonyok megtagadták tőlünk a vizet annyira kiéheztünk / hogy a mezőn a pocsolyából ittuk a vizet / míg csak nem értünk Németországba. Item vagy háromszáz landsknecht is volt ott / akik a maguk költségére, mentek le oda / annyiba se vették őket, mint a kutyát / ahogy ma megérkeztek / másnap már a csatába kellett menniük / és az ágyúkhoz rendelték őket / fizettek nekik valami kis zsoldot / nem hiszem, hogy egy is megmenekült közülük / mert ha egy megmaradt volna / azt a magyarok ütik agyon. Egyébiránt a magyar királynak jórészt német nemes urai vannak az udvarában / és jó német fegyveresei / vértesei és mások / háromszázan lehettek / ezekkel tartott a csatában / De senki sem tudja, mi lett vele / Azt hiszem, hogy néhány magyar megölte és elrejtette / mert a török nem találta meg. Ezenkívül is sok érdekes dolog esett meg a csatában / amit most nem írhatok meg. 1900 forint értéket veszítettem el Magyarországon / ugyancsak tönkrementem belé/ így állunk hát Bécsben, még mindig nagy gondban és aggoda1omban / Ha ti, felföldiek, elhagytok minket / egy év múlva nálatok lesz a török / tartson Isten jó egészségben. Kelt Bécsben, 1526-ban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár