Kéjgázt használtak kezdetben a foghúzás miatti fájdalom elviselésére
2019. december 11. 11:41 Múlt-kor
„Ez a valaha volt legnagyszerűbb felfedezés! Még annyit sem éreztem, mintha egy tűvel szúrtak volna meg” – kiáltott fel az anekdota szerint Horace Wells connecticuti fogorvos 1844. decemberi 11-én, miután kollégája kihúzta az egyik rossz fogát.
Míg a korban egy foghúzás szinte elviselhetetlen fájdalommal járt, Wells a beavatkozás alatt a dinitrogén-oxid, vagyis nevetőgáz hatása alatt szinte semmit sem érzett. Bár módszere elterjedésére még évtizedeket kellett várni, a fogorvost az általános érzéstelenítés úttörői között tartják számon. Az 1772-ben feltalált, kéjgázként is ismert vegyületet kezdetben nem fájdalomcsillapításra, hanem szórakoztatásra használták. A 19. század elejétől kezdve élelmes üzletemberek járták az amerikai és kanadai vidéket, és ún. nevetőgáz-show-kat tartottak a lakosságnak. Az 1830-as években maga Samuel Colt is kéjgázt árulva igyekezett pénzt gyűjteni a forgótáras ismétlőfegyverrel kapcsolatos ötletének megvalósításához.
1844. december 10-én Horace Wells is ellátogatott feleségével egy nevetőgáz hatásait bemutató rendezvényre. A fogorvos meglepődve vette észre, hogy egyik, vegyületet belélegző ismerőse nem érzett semmiféle fájdalmat, miután csúnyán beverte a lábát egy padba. Wells rádöbbent, hogy a gázt érzéstelenítésre is lehet használni. A fogorvost korábban betegei fájdalmát látva olykor órákon át nem tudta folytatni a munkáját, így a nevetőgázban hatalmas lehetőséget látott. Felfedezését 1845 januárjában egy bostoni kórházban is bemutatta. Bár a kísérleti alany nem érzett fájdalmat, többször felnyögött foghúzás közben, ezért a hallgatóság sarlatánnak titulálta, és elüldözte Wellst.
A kudarc nagy hatással volt a fogorvosra, aki idővel az éter és a kloroform rabjává vált. Miután 1848 januárjában zavarodott állapotban savat szórt két New York-i járókelőre, börtönbe zárták. Ezt a szégyent már végképp nem tudta elviselni. Három nappal 33. születésnapja után zárkájában egy borotva segítségével öngyilkos lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap