Egy 15. században nyomtatott Bibliát találtak a csíkszeredai katolikus levéltárban
2019. június 7. 13:24 MTI
Egy 1497-ben nyomtatott Ószövetséget találtak a gyulafehérvári egyházmegye csíkszeredai levéltárában, ez a nyomtatvány számít a legrégebbinek az egyházmegye területén eddig feldolgozott plébániai könyvtárakban - adta hírül csütörtökön a Romkat.ro hírportál.
Korábban
Az erdélyi római katolikus egyházmegyék hírportálja emlékeztetett arra, hogy tavaly létesült a csíkszeredai gyűjteményes könyvtár, ahova bekerültek az alcsíki- és a felcsíki főesperesi kerületek egyházközségeinek régi könyvei is.
A levéltár munkatársai a leltározás során bukkantak a különlegesen ritka nyomtatványra, amelynek datálását Muckenhaupt Erzsébet ősnyomtatvány-kutató és régikönyv-történész igazolta.
A csíkszentgyörgyi plébánia könyvei között őrződött meg az ószövetségi kötet, amelyet 1497-ben nyomtattak Koberger Antal nürnbergi nyomdájában.
Az ívrét (fólió) méretű bölcsőnyomatot a felső kötéstábla belső oldalán található tulajdonosbejegyzés szerint 1721-ben köttette be a plébánia akkori vezetője, Ferenczy György pap. Halála után a könyv a plébánia gyűjteményében maradt, ahonnan 2018 novemberében került a csíkszeredai gyűjtőkönyvtárba.
Ez a fennmaradt példány a Koberger műhelyében akkor megjelent négykötetes Bibliának a második kötetét képezi. A 46 könyvből álló ószövetségi Szentírásból ez az ősnyomat a próféták könyveit tartalmazza. A több mint 600 oldalas kötetben 10 metszet is található. A XVIII. század eleji bőrkötésbe öltöztetett XV. század végi Ószövetség digitalizált formában kutatható a levéltár honlapján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap