Közel 5 millió dollárt adtak a ruháért, amelyben Marilyn Monroe Kennedynek énekelt
2016. november 18. 13:15 MTI
Marilyn Monroe testhezálló ruhájáért, amelyben 1962-ben Kennedy elnököt köszöntötte születésnapján, 4,8 millió dollárt (1,4 milliárd forintért) fizetett ki egy gyűjtő egy csütörtöki Los Angeles-i árverésen.
Korábban
A magát megnevezni nem kívánó vásárló a Beverly Hills-i Julien’s akciósház árverésén jutott a Jean Louis tervezte flitteres ruhához. A gyönyörű, testszínű darab olyan szűk volt, hogy Marilynt bele kellett varrni, és annyira rásimult, hogy szinte meztelennek tűnt benne a színésznő. “Marilyn Monroe ebben a ruhában énekelte, hogy Happy Birthday, Mr. President, amit az amerikai történelem leghíresebb rögtönzött előadásának nevezhetünk” – mondta el Darren Julien, az aukciósház elnöke.
A színésznő 1962. május 19-én a demokrata párt New York-i adománygyűjtő gáláján köszöntötte a dallal az elnököt a Madison Square Gardenben. John Fitzgerald Kennedy pár héttel később töltötte be a 45. évét. A Van, aki forrón szereti sztárja alig három hónappal később halt meg gyógyszer-túladagolásban, ha élne, idén lenne 90 éves.
Az elnököt egy évvel később gyilkolták meg Dallasban. A ruhát 1999-ben 1,26 millió dollárért (mai árfolyamon 370 millió forintért) vásárolta meg az azóta elhunyt Martin Zweig üzletember, aki befektetésnek szánta a relikviát és klimatizált tárolóban őrizte azt. A Julien’s háromnapos aukcióján számos egyéb relikviát is árverésre bocsátanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap