Félmillió áldozatot követelt a második világháború főpróbája

Spanyolországban 1931-ben döntötték meg a királyságot, s XIII. Alfonz emigrálása után kikiáltották a köztársaságot. Az újonnan alakult balközép kormány demokratikus alkotmányt fogadott el, földreformot hajtott végre, elválasztotta az államot és az egyházat. 1933-ban, a gazdasági válság csúcspontján a jobboldal került hatalomra, s visszavonta elődje intézkedéseit, a munkások megmozdulásait erőszakkal fojtották el. 1935-ben létrejött a baloldali Népfront, amely a következő évben kis különbséggel, de győzött a választásokon. A jobboldal ebbe nem nyugodott bele, a megosztott országban az erőszak törvényszerűen torkollott polgárháborúba.

1936. július 17-én katonai felkelés kezdődött Spanyol-Marokkóban, a Kanári-szigeteken és a Baleárokon. Amikor másnap a ceutai rádió az éterbe sugározta a jelszót: "Egész Spanyolország felett felhőtlen az ég", a lázadás az Ibériai-félsziget helyőrségeire is átterjedt. A marokkói csapatok partra szálltak Dél-Spanyolországban, rövid idő alatt az ország egyharmada a kormánnyal szembefordult tábornokok és a szélsőjobboldali falangisták kezére került, akiket a katolikus klérus is támogatott. A pronunciamiento, a katonai lázadás főparancsnoka a vezérkari főnökségről a kormány által korábban leváltott és a Kanári-szigetekre áthelyezett Francisco Franco tábornok lett, akit 1936. október 1-jén főparancsnoknak (generalisszimusz) és államfőnek kiáltottak ki, később felvette a caudillo (vezér) címet is.

A monarchista-nacionalista jobboldalt a köztársasággal szembeni általános elutasítás, a köztársaság antiklerikalizmusával szembeni ellenállás, az egyház védelme fogta össze. A baloldal rendkívül megosztott volt: a republikánusok, a szocialisták, a kommunisták és az anarchisták számos kérdésben eltérő álláspontot vallottak, ami kiélezett helyzetekben nem egyszer fegyveres konfliktushoz vezetett közöttük. A polgárháborút a köztársaságiak a zsarnokság és a demokrácia közötti összecsapásnak tekintették, a nacionalisták pedig a kommunista-anarchista "vörös hordák" és a "keresztény civilizáció" közötti harcnak.

A nagyhatalmak szóban a be nem avatkozás mellett álltak ki, de a gyakorlatban mindkét fél élvezett külföldi támogatást. A fasiszta Németország és Olaszország hadianyag-szállításokkal és önkéntesnek álcázott katonákkal segítette a lázadókat, a spanyolországi hadműveleteket tapasztalatszerzésre használó német Luftwaffe repülőgépei bombázták porrá a baszkföldi Guernicát. A Szovjetunió fegyverrel, hitellel és tanácsadókkal segítette a köztársaságiakat, a Komintern által toborzott nemzetközi brigádokban több tízezren (köztük magyarok, többek között Gerő Ernő és Rajk László) harcoltak.

A nacionalisták, miután sikerült az Északon és Délen általuk uralt területek összekapcsolása, 1936 novemberében Madrid határáig jutottak. Itt azonban megállították őket, a főváros körüli védőgyűrűt a háború végéig nem tudták áttörni. A baloldal azonban végzetesen meggyengült, miután a következő évben összecsapások robbantak ki a kommunisták, az anarchisták és trockisták között. A lázadók ezt kihasználva egyre több területet nyertek, végül 1938 áprilisában kijutottak a Földközi-tengerhez, kettészakítva a köztársasági Spanyolországot.

Az Ebrónál több hónapig tartó állóháború alakult ki, de aztán a köztársaságiak visszavonulásra kényszerültek, ami eldöntötte a háború kimenetelét. Franco 1939 elején elfoglalta Katalóniát, február 27-én Franciaország és Nagy-Britannia elismerte kormányzatát. 1939 tavaszára a köztársasági erők nagy része megadta magát, Madrid, ahol a helyőrség fellázadt és átvette a hatalmat a kommunistáktól, március 28-án kapitulált. A fővárosba bevonuló Caudillo április 1-jén befejezettnek nyilvánította a polgárháborút, azonnal barátsági szerződést kötött a hitleri Németországgal és kilépett a Népszövetségből.

A háború Spanyolország hat évnyi nemzeti jövedelmét emésztette fel, az áldozatok számát 600-800 ezerre, az emigránsokét 300-400 ezerre teszik. A harcok folyamán a két fél mintegy 50 ezer embert végzett ki ügyük feltételezett ellenségei közül, a polgárháború utáni megtorlások 100 ezer életet követeltek. A sebek nagyon lassan hegedtek be, a gazdaság három évtized alatt heverte ki a veszteségeket, a társadalom teljesen még ma sem. A polgárháború és a Franco-diktatúra megítélése korántsem egységes, az áldozatok rehabilitálásának ügye még mindig viharokat kavar.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
• A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
• Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
• A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
• Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
• Sztójay Döme, a magyar Quisling
• "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
• Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
• "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"