Szívszorító képek az 1970-es évek Glasgow-jának nyomornegyedeiről
2015. október 14. 16:30
Bár az emberek többsége a második világháború utáni Nagy-Britanniát a jóléttel szokta összekötni, a nyomor ezekben az évtizedekben még ugyanúgy jelen volt a brit városokban, mint Dickens regényeiben. A glasgow-i nyomornegyedekben még kevesebb mint ötven évvel ezelőtt is borzalmas körülmények uralkodtak. A manapság már a hetvenes éveiben járó fényképész, Nick Hedges az 1970-es években három éven át fotózott Glasgow legszegényebb negyedeiben. A város nyomortelepein sok család olyan egyszobás lakásban volt kénytelen élni, ahova még a víz és az áram sem volt bevezetve, a helyiség viszont hemzsegett a különböző élősködőktől. A nedvességtől átitatott épületek bejáratát a különböző építkezésekről származó törmelékkupacok takarták el, a patkányok pedig mindennapos vendégnek számítottak a telepeken.
Korábban
Hedges képei egy ingyenesen látogatható edinburgh-i szabadtéri kiállításon lesznek láthatók, miután a hatóságok feloldották a fényképek bemutatásukra vonatkozó tilalmat. A képek mögötti történetek olykor legalább annyira sokkolóak, mint maguk a fotók. Az egyik képen az látható, amint egy anya a szemétkupacon át tol be egy babakocsit egy Gorbals negyedbeli bérlakásba. A nő és családja néhány nappal ezelőtt arra ébredt, hogy egy buldózer éppen azt az épületet készül lerombolni, amelyben élnek. A férjnek ki kellett kelnie az ágyból, hogy üvöltve leállítsa a rombolást, és ezzel megmentse családját a biztos haláltól. A munkálatokat vezető férfi nem is gondolt arra, hogy ezekben a borzasztó állapotban lévő lakásokban még bárki lakhat, ezért nem is tartott ellenőrzést a munka megkezdése előtt.
Egy másik képen egy egyszobás lakásban élő, Maryhill negyedben lakó család látható. Az anyuka és gyermekei éjszaka úgy próbálták meg elriasztani a patkányokat, hogy éjszakára égve hagyták a villanyt. Volt, hogy egyetlen éjszaka alatt tizenhat, szobájukba betolakodó patkányt számoltak meg.
A fotókat készítő Hedges elmondta, hogy nincs olyan kép, amelyre büszkébb lenne a többinél. „Az emberek szavai és a történetek, amelyeket fotózás közben hallottam, ugyanolyan fontosak. Együtt több jelentést hordoznak, mint amire egy kép önmagában képes lenne” – jelentette ki a fotós. „Nem felejtettem el egyetlen, általam lefotózott ember nevét, vagy a beszélgetéseket, amelyet negyven évvel ezelőtt velük folytattam. Ugyanolyan tisztán emlékszem rájuk, mintha az egész tegnap történt volna” – tette hozzá Hedges.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/691703ad10911aec8a17323ef94c2b08.gif)
![nőtörténet](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/327.jpg)
nőtörténet
- Az ellentmondásos Indira Gandhi
- Bajor Gizi aranykorszakában rászabták a Nemzeti Színház műsorát
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya
- A kislány, aki a Fist Lady gyámleánya lett
- Példamutató módon gondoskodott a falusi gyermekekről Apponyi Franciska
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok?
- Szellemessége vonzotta Boleyn Annához VIII. Henriket
- Alapjaiban változtatta meg Nagy-Britanniát Viktória királynő uralkodása
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap