Eurázsiai felmenői lehetnek a kelet-afrikaiak negyedének
2015. október 9. 14:16 MTI
Eurázsiai földművesek vándorolhattak Afrikába 3000 éve - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely egy Etiópiában 4500 éve eltemetett férfi koponyájából kivont ősi DNS elemzésével támasztotta alá a feltevést.
Korábban
Ugyan az elmélet már korábban is létezett, a ritka leleten a kutatók olyan DNS-t vizsgálhattak meg, amely jóval a feltételezett vándorlás előtti időkből származik. A világ mai népességének génjeivel összevetve láthatóvá vált, hogy a bevándorlók otthagyták genetikai jegyeiket Afrika legeldugottabb sarkaiban is. "Ez az első, Afrikában fellelt ősi emberi génkészlet, amelyet valaha feltérképeztek" - mutatott rá Marcos Gallego Llorente, a Cambridge-i Egyetem genetikusa, a Science tudományos folyóirat aktuális számában közzétett tanulmány egyik szerzője.
Korábban csak az északi és a sarkvidéki területeken talált minták genomját tudták szekvenálni, mert a genetikai anyag ott hosszabb ideig fennmarad. (A szekvenálás a DNS építőköveit alkotó nukleotid-bázisok sorrendjének a meghatározása.) Etiópiában 2011-ben régészek a helyi lakosok segítségével felfedeztek egy barlangot, ahol egy nagyjából i. e. 2500 éve meghalt férfi - akit Motának neveztek el - maradványaira akadtak. Halántékcsontjából sikerült ép DNS-t kivonni. Az ősi DNS és a modern minták összevetésével feltérképezték az elmúlt 4500 évben végbement genetikai változásokat. Azt találták, hogy a mai kelet-afrikai népesség akár negyedrészt eurázsiai felmenőktől származhat, a kontinens távoli nyugati és déli vidékein lakók genomjának legalább 5 százaléka utal az Afrikába "visszavándorolt" elődökre.
Ezt a "géninjekciót" az úgynevezett eurázsiai visszaáramlásig vezették vissza a tudósok. Ezzel a kifejezéssel azt a mintegy 3000 ezer évvel ezelőtti időszakot jelölik, amikor a Közel-Keletről és az Anatóliai-félszigetről Afrika "szarvára", a kontinens északkeleti részére áramlottak vissza az emberek, vagyis épp a fordítottja ment végbe a 100 ezer évvel ezelőtti folyamatnak, amikor a mai ember először hagyta el Afrikát. A visszavándorlás olyan arányú lehetett, hogy Északkelet-Afrika korabeli népességének akár negyedét is kitehette. Nem ismeretes, miért áramlottak vissza ekkora tömegek a fekete földrészre. Egy elmélet szerint a termékeny földet kereső kőkori népek a Nílus forrásvidéke felé haladva juthattak el Afrika szarvára. Ezt támaszthatja alá, hogy az először a Közel-Keleten termesztett búza és az árpa nagyjából 3000 évvel ezelőtt tűnt fel a kelet-afrikai élelemnövények között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.