2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Milliárdokból újítják fel Konfuciusz templomát

2015. július 20. 12:55 MTI

Évekig tartó, átfogó felújítási munkálatoknak vetik alá a kelet-kínai Csüfuban a híres kínai filozófus, Konfuciusz (i. e. 551- 479) templomát, amely sírkertjének és palotájának együttesével immár több mint húsz éve a világörökség listáján szerepe.

Száz éven belül ez lesz az első ilyen jellegű állagmegóvó és felújító beruházás, amelybe a hétvégén már bele is kezdtek. Körülbelül 3-5 évet és 300 millió jüant (13,7 milliárd forint) szánnak rá. A kelet-kínai Santung tartományban található Csüfu elsősorban a filozófus szülőhelyeként ismert. Konfuciuszt általános tisztelet övezi Kínában, úgy tekintenek rá, mint a különböző történelmi korszakokban a kínai társadalmi és politikai életet meghatározó filozófiai rendszer alapítójára.

A különböző dinasztiák császárai elzarándokoltak Csüfuba és gondoskodtak templomának és a család lakóépületeinek, a hagyatéknak a megőrzéséről. Ezek között a városban több mint 1300 ősi épület, mintegy 5 ezer kőtábla és 100 ezer egyéb tárgyi emlék található. Az ősi, festett épületek csaknem 140 ezer négyzetmétert foglalnak el. Konfuciusz lakóházát a Lu fejedelemség feje nyilváníttatta templommá, már halálát követően két évvel, a Han-dinasztiát megalapító Hang Kao-cu pedig elsőként ment oda személyesen, hogy áldozatot mutasson be. A környező épületek száma az idők során szaporodott meg. A komplexum 16 ezer négyzetméteren elterülő mai formáját 1500 körül vette fel.

A palotában az előjogokat élvező Kung család, Konfuciusz utódai laktak. A városon kívüli temetőbe temetkeztek. A Kung Lin (Kung Erdeje) nevet viselő, csaknem 200 hektáros, erdősített kegyeleti parkban ma több mint 70 generáció körülbelül 100 ezer leszármazottja nyugszik. A palotát alkotó épületegyüttes a pekingi Tiltott várossal és az uralkodók észak-kínai Csengtében található nyári pihenőhelyéül szolgáló palotákkal a három legjobban védett ősi épített örökség Kínában. Csüfuban körülbelül 10 millió látogató fordul meg évente.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár