Az utolsó pillanatban mentették meg az Árpád-kori templomot
2015. június 17. 14:35 MTI
A néphagyományairól híres erdélyi Szék községben pénteken tartják az elmúlt két évben felújított Árpád-kori műemléktemplom műszaki átadását - tájékoztatták az MTI-t szerdai közleményükben a felújítás tervezői és kivitelezői.
Korábban
A műemlékvédő szakemberek megerősítették a templom tartószerkezetét, külső és belső falait, felújították a díszítőelemeket és a szószéket. A helyreállítás során feltárták és konzerválták a templom valamennyi történeti vakolatát és festésrétegét, valamint a lehetőségek szerint láthatóvá tették azokat.
A falképek mellett a templom valamennyi faragott kőelemét és festett fa műalkotását restaurálták. Állagfelújítási munkálatokat végeztek ugyanakkor a templomot körülvevő falon is. A restaurálási munkálatokat az épület rossz műszaki állapota tette szükségessé. A beruházás összértéke meghaladja a tízmillió lejt (700 millió forint), amelyet pályázati úton szerzett európai uniós alapokból finanszíroztak.
A 13. század közepén épült, ám többször átépített templom felújítása az utolsó órában kezdődött el, az épület szerkezeti egységeinek többsége ugyanis az összeomlás határán állt. Amint a tájékoztatóból kiderül, az épület szerkezete évszázadok óta nem megfelelő, ám a 20. században történt beavatkozások felgyorsították a károsodási folyamatot.
A széki műemléktemplom a Kós Károly tervei alapján készült 1946-47-es átalakítás során nyerte el mai alakját. Amint Makay Dorottya, a felújítás főtervezője korábban elmondta, nem Kós Károly átalakítási koncepciójával volt baj, hanem az átalakítás szerkezeti megoldásai nem voltak megfelelőek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap