48 milliót adtak egy Vaszary látképért
2014. október 20. 09:41 MTI
Vaszary János egyik utolsó itáliai látképe, a San Remo című festmény kelt el a legmagasabb áron, 48 millió forintért a Virág Judit Galéria őszi aukcióján, amelyen 19. és 20. századi magyar festők alkotásait árverezték el vasárnap este a Budapesti Kongresszusi Központban.
Korábban
A mintegy 170 tételt felvonultató aukciós anyagnak szinte az összes darabja elkelt. Élénk licitharc mellett talált gazdára Perlrott Csaba Vilmos két alkotása is. A Kecskeméti főtér című festmény kikiáltási ára 8 millió forint volt, végül 38 millió forintnál ütötték le. Szintén élénk érdeklődés övezete a festő 1929-ben készült Veresvíz című alkotását, amelyet 19 millió forintért vitt haza új gazdája, a licit 8 millió forintról indult.
Vaszary János egyik utolsó itáliai látképe, a San Remo című festmény
Jól szerepelt Boromisza Tibor egyik korai neoimpresszionista főműve, a Tavasz Nagybányán. Az olajpannó 15 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 32 millió forintért kelt el. Paál László Faluvége című, 1871-re datált olajképének 16 millió forint volt a kikiáltási ára és 24 millióért kelt el. Gulácsy Lajos Nő a rózsafánál című munkáját szintén 16 millió forinttól kínálták, a licit 26 millió forintnál ért véget.
A kortárs alkotások közül Lakner László Rózsák című festménysorozatának négy darabját 5 millió forintért vitték el, míg Keserü Ilona Oktatóábra című 1993-as olajképe kikiáltási árának több mint dupláján, 3,2 millió forintért kelt el.
Több képet becsértékének felső határa felett ütöttek le, köztük például a Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni hagyatékából származó Szántó Piroska-képet. A Szeptember című festmény licitje 90 ezer forintról indult és a 300 ezres felső becsérték ellenére 1 millió forintért talált vevőre. Ferenczy Noémi Az ártatlanság kora című temperája is jóval meghaladta 4,5 millió forintos felső becsértékét, így 7 millió forintnál ütötték le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap