Szovjet sportmozgalmat támaszt fel Putyin
2014. március 27. 08:37
Az orosz polgárok fizikai erőnlétének javítását célozza az a hétfőn bejelentett terv, amelynek gyökere a harmincas évekre nyúlik vissza. A programhoz Moszkva a szocsi olimpia megrendezéséből maradt forrásokat használja fel.
Korábban
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Kremlben, orosz tisztviselőkkel folytatott megbeszélése után jelentette be a sajtónak annak a sportmozgalomnak a feltámasztását, amely eredetileg a harmincas években, Joszif Sztálin hatalma idején indult a Szovjetunióban.
A katonai felkészítést szolgálta a sportmozgalmon belül az 1931-ben életre hívott GTO-mozgalom (Gotov k trudu i oborone, Munkára és védelemre kész), amelynek keretében az állampolgároknak - jelvényekért - három korcsoportban bizonyos sportágakban szinteket kellett elérniük, valamint sportmegmozdulásokon részt venniük. A 16-18 éveseknek kiírt feladatok között honvédelmi jellegűek is szerepeltek. A Szovjetunió felbomlása után a mozgalmat a legtöbb volt szovjet tagköztársaságban megszüntették, de Oroszországban közel tíz évig fennmaradt; felélesztésére azóta többször is kísérletet tettek.
Putyin bejelentette, hogy a programot az idei szocsi olimpiai játékok szervezéséhez fel nem használt forrásokból finanszíroznák, célja pedig a sportrendezvények támogatása és az egészséges életmód ösztönzése hat éves kortól. "Az olimpiai és paralimpiai játékok megmutatták, hogy újra a világ egyik sportnagyhatalma vagyunk" - fogalmazott az orosz elnök, akinek támogatottsága 72 százalékra nőtt az elmúlt hónapban az év elején mért 65 százalék után a Levada orosz közvéleménykutató felmérése szerint.
Putyin célja, hogy növelje az oroszok várható élettartamát, s egyúttal megállítsa Oroszország demográfiai hanyatlását. A Szovjetunió széthullása idején, 1991-ben ugyanis még 148 millió volt a birodalom lakossága, ami 2011-re 142 millióra csökkent. Az orosz elnök nem titkolt nosztalgiát érez a szovjet idők iránt, úton-útfélen hangsúlyozza Sztálin érdemeit, a Szovjetunió felbomlását pedig néhány éve a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.