2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Madáretető, fatörzs, óra: így kémkedett az NDK

2013. szeptember 19. 08:43

Minden képzeletet felülmúlt az NDK Állambiztonsági Minisztériumának állományában dolgozó ügynökök leleményessége: a nyakkendőktől kezdve a filctollakon át a gombokig minden lehetséges eszközt felhasználtak a Stasi lehallgató tisztjei.

A Stasi, azaz az NDK Állambiztonsági Minisztériuma a Német Szocialista Egységpárt, az NSZEP „kardja és vértje” volt, lényegében közvetlenül a kommunista állampárt legfelsőbb vezetésének irányítása alá tartozott. Feladatai sokrétűek voltak: egyfelől őrizte a határokat, titkosszolgálati feladatokat végzett, valamint a Stasi működtette a politikai rendőrséget is. A rettegett szervezet behálózta az egész társadalmat: az úgynevezett hivatalos munkatársak száma mintegy 190 ezerre rúgott, a „különleges” megrendelésre dolgozó nem hivatalosoké (inoffizielle Mitarbeiter) pedig 172 ezer volt.

Apró mikrofon a karórához kötve

A megfigyeltek száma meghaladta a 10 milliót, azaz minden második NDK-s polgáron rajta volt a Stasi szeme. „Fénykorában” a Stasi a népességhez viszonyítva sokkal több ügynököt foglalkoztatott, mint a KGB vagy éppen a CIA: egy Gestapo-tisztre kétezer ember, míg egy Stasi-ügynökre 166 keletnémet lakos jutott, s még 1989-ben, a rendszerváltás hajnalán is 102 ezer ember volt a szervezet hivatalos állományában.

Egy női retikül

A Stasi kiemelt feladata a belső karhatalmi és a különféle titkosszolgálati feladatok ellátása volt, amihez a kor csúcstechnológiája állt a kémek rendelkezésére. A legtöbb „kütyüt” az ügynökök maguk semmisítették meg (vagy próbálták elrejteni) a Stasi-központ elleni 1990. januári ostrom idején, de sok megmaradt közülük, s ma a berlini Alexanderplatztól mintegy 10 kilométerre lévő Lichtenberg városnegyedben található Stasi Múzeumban, a szervezet egykori 20 hektáros, hat szintes komplexumának földszintjén bárki megtekintheti azokat. Az intézményt az emberjogi aktivisták által alapított Antistalinistische Aktion Berlin-Normannenstraße (ASTAK) működteti.

A kiállítás központi eleme Erich Mielke irodája és dolgozószobája. A Stasit 1957 és 1989 között állambiztonsági miniszterként irányító kommunista politikusnak komoly "érdemei" voltak abban, hogy 1945 után megszilárdulhatott az NSZEP uralma a a szovjet megszállási zóna területén. Mielke 1950 és 1989 között a központi bizottság tagja volt, 1980-ban hadseregtábornokká nevezték ki; a berlini fal lebontása után több eljárás is indult ellene, de azokat – így az 1993-ban kiszabott hatéves szabadságvesztést – egészségügyi állapota miatt felfüggesztették, 2000-ben hunyt el.

Madáretető - "átlényegülve"

Mielke irodája mellett több Stasi-funkcionárius szobája, egy konferenciaterem és egy ebédlő is megtekinthető a múzeumban. A tárlat legérdekesebb része azonban kétségkívül a keletnémet titkos ügynökök leleményességét dicsérő, a lehallgatókészülékek és kamerák felhasználási módjának széles spektrumát bemutató terem: kamerák, poloskák, vezetékek és az éjjeli fényképezést lehetővé tevő infrakészülékek.

A legtöbb ilyen eszközt a hatvanas-hetvenes években gyártottak. A Stasi repertoárja igen széles volt: a nyakkendő, a golyóstoll és a női retikül mellett háztartási eszközökbe, például szemeteskukába, locsolókannába, benzineshordóba, fába és madáretetőbe is helyeztek ilyen eszközöket. Előnyük, hogy hordozhatók voltak, így bármikor, bárhol felhasználhatták őket. A mikrokamerákat gombokként álcázták vagy éppen a kabátba rejtették: a kamera lencséjét cipzárral erősítették meg, exponálni pedig a zsebben elrejtett, „hangtompított” gumipumpa megnyomásával lehetett.

Fatörzs kamerával

A szervezet történetét kutató Egor Egorov szerint a Stasi a lehallgatás mestere volt. A keletnémet szervezet az elsők között applikált apró kamerákat filctollakba, apró mikrofonjaik pedig bárhol elfértek: a falak réseiben, a tapéták mögött, míg rádióik 940-980 MHz-en voltak képesek hangot rögzíteni és továbbítani.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár