Ma is megirigyelhetnénk a római kútépítési technikákat
2013. július 11. 09:29
A Yorki Egyetem régészei szerint az angliai Heslington mellett felfedezett, igen jó állapotban fennmaradt késő római kori kút hihetetlen precíz módon lett elkészítve. A csupán néhány évtizedig használt szerkezet különös meglepetéseket tartogatott a régészek számára.
Korábban
Az észak-angliai Heslington mellett megtalált késő római kutat, amelyről a szakértők úgy vélik, a 4. század végétől 5. század elejéig használhatták, a város keleti oldalán fekvő egyetemi kampusz bővítését megelőző ásatáson fedezték fel. A korai bronzkortól kezdve az ókoriak különféle módszereket használtak, hogy közelebb hozzák magukhoz az éltető forrásokat, ám gyakran ezt egyszerű, primitív kutakkal vagy locsolás céljából kiásott gödrökkel próbálták elérni.
Ezzel szemben a római kor végén a lakosok már hihetetlenül gondosan megtervezték a kútásás műveletét, precízen kiválasztották a magas domboldali helyeket, s jó minőségű falazattal látták el. Az Internet Archaeology legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint a kút szerkezete újonnan bányászott, durván faragott, odolitos (ikraköves) mészkőtömbökből készült, amelyeket a helyszíntől 30 kilométerre északkeletre, Malton mellett bányászták. A kút az építők hozzáértéséről tanúskodik: a kövek belső felülete tökéletesen ívelt, befelé forduló háromszög alakjuk a stabilitást növeli, a közöket pedig agyaggal tömték be.
A kút több ezer brit-római cserépdarabot, s több száz állati csontot tartalmazott, ló, juh, szarvasmarha, szarvas és még egy fiatal kutya maradványait találták meg a kutatók. A csontokon lévő vájatok alapján arra lehet következtetni, hogy az állatok nem egyszerűen elhullottak – tehát nem dögkútról van szó –, hanem lemészárolták őket.
Steve Roskams régész szerint az az igazán meglepő, hogy sokféle szemetet találtak a kútban, ami azt jelenti, hogy bizonyára a környéken igen ismert volt a helyszín. „Véleményünk szerint ezeket a meglehetősen hétköznapi anyagokat szándékosan, egyfajta szimbolikus teljesítményt jelezve, illetve termékenységi rituálé gyanánt helyezhették el a kútban. Az ehhez hasonló gyakorlatok pedig illettek a vaskori és a római idők hagyományaihoz” – mondta a kutató. „Ez egyfajta rituálé volt, amely többek között a távolabb lévő közösségek identitását volt hivatott kiépíteni” – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05