Európa legrégibb kútjait találták meg Németországban
2012. december 21. 10:01 MTI
Európa legrégibb kútjait azonosították német régészek. A korai telepesek több mint hétezer éve készítették a kutakat tölgyfából, hogy biztosítsák vízellátásukat. A szakértők számára nagy meglepetést jelentett a lelet, mivel így világossá vált, hogy az emberek már jóval az első fémszerszámok felfedezése előtt nagyszerű faépítményeket készítettek.
Korábban
Az első földművesek feltehetőleg az első ácsok is voltak egyben - írta Willy Tegell, a Freiburgi Egyetem régésze a PlosOne című szaklapban. A négy kút az elmúlt évben került elő Lipcse közelében. Készítői mintegy hét méteres mélységben bélelték ki az aknát fával. Felhasogatták a törzseket, és a deszkákat sarokkapcsolással illesztették össze, ládaformát képezve. A kifinomult technika meglepte a kutatókat.
A közép-európai kultúra jó hétezer évvel ezelőtt élte virágkorát a régészek szerint. A vadászok és gyűjtögetők lassan letelepedtek, létrejöttek az első falvak. Eddig azonban szinte semmit sem találtak, ami az egykori faházakból fennmaradt volna. Ezért a szakértők csak feltételezésekbe bocsátkozhattak arra vonatkozóan, hogyan is nézett ki az élet akkoriban.
A talaj vízszintje alatt lévő deszkák az oxigén hiánya miatt élték túl az elmúlt évezredeket. Az évgyűrűk segítségével a szakértők arra következtetnek, hogy a fákat időszámításunk előtt 5206 és 5098 között vágták ki. Dietrich Hakelberg régész szerint elképzelhető, hogy a megtalált, a vonaldíszes kerámia kultúrájába tartozó kutak alatt még régebbiek is vannak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap