Meghalt az egér feltalálója
2013. július 4. 09:48 MTI
Nyolcvannyolc éves korában meghalt Doug Engelbart, a számítógépes egér atyja. A számítástechnikai területen úttörőnek számító amerikai feltaláló az 1960-as években fejlesztette ki az akkor még fa házas, két fém keréken gördülő egeret. Egy kaliforniai kutatóintézetben dolgozott az email, a szövegszerkesztő és a videokonferencia korai változatain is.
Korábban
Halálhírét lánya közölte a kaliforniai Mountain View-ban található Számítógép-történeti Múzeummal. Tájékoztatása szerint édesapja már rossz egészségi állapotban volt. Kedd éjjel halt meg álmában - írta a BBC hírportálja.
Doug Engelbart 1925. január 30-án született Portlandben, édesapja rádiószerelő, édesanyja háztartásbeli volt. Elektromérnöknek tanult, dolgozott az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA elődjénél is, de számítógépek iránti érdeklődése révén végül a Stanford Kutatóintézetben (SRI) kötött ki, majd Augmentation Research Center néven saját laboratóriumot alapított, amely közreműködött az internet előfutárának számító ARPANet létrehozásában is.
Az egeret egy ma már legendás 1968-as San Franciscó-i prezentáción mutatta be először, amelyen az első videokonferenciát is tartotta. Számítógépes alapfelszereléssé vált találmányán azonban nem gazdagodott meg: szabadalma 1987-ben, még az egér elterjedtté válása előtt lejárt. Engelbart 1997-ben megkapta az 500 ezer dollárral járó Lemelson-MIT-díjat, 2000-ben pedig az amerikai elnök által adományozott Nemzeti Technológiai Érmet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.