Amerikai nőknek köszönhetjük az ősszámítógép szoftvereit

2011. február 10. 11:01

Ma már szinte senki nem emlékezik rájuk, és a hivatalos történetírás sem említi azokat a nőket, akiknek a második világháború idején egy titkos programban ballisztikai számításokat kellett végezniük, és akiknek nevéhez az informatika hőskorszakának számos vívmánya fűződik.

Korábban

Az egyszerűen csak „komputereknek” nevezett nők között egy testvérpárt is találunk, név szerint Shirley Blumberg Melvint és Doris Blumberget, akik társaikkal egyetemben heti hat napban, két-három turnusban dolgoztak az amerikai hadsereg égisze alatt. A fegyverek röppályájának értékeit a földön és levegőben szolgálatot teljesítő katonákkal osztották meg, s néhányuk az ENIAC, az első elektronikus számítógép programozásában is részt vett.

Ez ugyan nem kifejezetten gyári munka volt, a programban szereplők mindenesetre ugyanúgy „Rosy”-k voltak, akik kivették a részüket a háborús erőfeszítésből, s elvégezték azt a munkát, amelyet a lövészárokban harcoló férfiak távollétükben nem voltak képesek. „Miről beszélnek?” – kérdezte meglepetten LeAnn Erickson filmrendező, amikor 2003-ban először találkozott az érintettekkel. „Én ugyan csak egy amatőr nőtörténész vagyok, de erről még nem hallottam. Fehérgalléros nők, akik matematikai számításokat végeznek a radar alatt? Nem tudtam” – tette hozzá. A Temple Egyetemen oktató rendezőnőnek arról sincsen fogalma, hogy bárkinek is a látóhatárába került volna a történet, az emlékek elhalványultak, ezzel pedig az igazság veszett oda.

A Top Secret Rosies: The Female Computers of World War II című dokumentumfilmet tavaly mutatták be, s ebben a hónapban adták ki DVD-n. „Nagyon sok nő, több ezer dolgozott szerte Amerikában, de egyszerűen nem tudunk róluk semmit” – mondta el az alkotó. Erickson filmje azokra a fiatal nőkre összpontosít, akik a középiskolákból kikerülve a Pennsylvania Egyetemre nyertek felvételt a negyvenes években. Diákotthonokban és apartmanokban éltek, s komoly elméleti oktatást kaptak, mielőtt bedobták volna őket a mélyvízbe.

A ma már idős asszonyok nem nagyon tudnak megbékélni a gondolattal, hogy adataikat – amelyek olyan precízek voltak, hogy meg tudták vele állapítani: egy katona vajon áll, avagy fekszik a lövészárokban – háborús célokra használták fel. Az ott elsajátított kompetenciát később is kamatoztatni tudták, 1945-ben például az egyik „komputer”, Jean Jennings Bartik az ENIAC-nál kezdett dolgozni. A Penn két kutatója, John Mauchly és J. Presper Eckert Jr. által kifejlesztett számítógép alig volt több harminc tonnánál, s mintegy 18 ezer elektroncsövet tartalmazott; felismerte a számokat, osztott, szorzott, s ezekhez hasonló alapműveleteket végzett.

A háborús programban résztvevők közül sokan a pályán maradtak, Bartik például a BINAC és UNIVAC kifejlesztésében is fontos játszott szerepet. „Háborúban mindenkire szükség van” – mondta Erickson. „Ez megnyitotta a kapukat a nők előtt is, akik – ahelyett, hogy könyvárusként vagy titkárként kókadoztak volna – igenis rendelkeztek ezekkel a képességekkel” – tette hozzá. Történetükre azonban a feledés homálya vetült, s az informatikában játszott szerepük egyszerűen kimaradt a hivatalos történetírásból, de még a tudománytörténet sem emlékezik meg róluk, mivel sokan csak a férfiak ideiglenes helyetteseiként tekintettek rájuk.

Az informatika kutatásában elfogadott nézet, hogy csak a hardver alkotóira emlékezünk, a szoftver fejlesztőire nem – ez már Jon Rickman, az Északnyugat-Missouri Állami Egyetem munkatársának véleménye. A női szereplőkre való emlékezés motiválta Ericksont, amikor egy „road show” keretében számos városba ellátogatott és bemutatta alkotását az érdeklődőknek. A nők szerepének egyik első felismeréseként 1997-ben Bartikot beválasztották A Nők a Tudományban Hírességek Csarnokába az ENIAC programban résztvevő többi nővel együtt. (Kathleen McNulty Mauchly Antonelli, Frances Snyder Holberton, Marlyn Wescoff Meltzer, Frances Bilas Spence és Ruth Lichterman Teitelbaum.)