Fotó írhatja át a repülés történetét
2013. március 18. 08:28
Egy ausztrál történész elmondása szerint olyan fotó van a birtokában, amely azt bizonyítja, hogy nem a Wright-fivérek nevéhez fűződik az aviatika történetének első, gyakorlatban működő repülőgép megtervezése és megépítése.
Korábban
John Brown szerint a történelmi tettet egy német bevándorló, az elsőségért évtizedek óta küzdő Gustav Whitehead hajtotta végre 1901-ben, Connecticut államában. „Két évvel, négy hónappal és három nappal Orville és Wilbur előtt” – pontosított a történész, aki szerint a felfedezés alapjaiban írhatja át az aviatika alig több mint százéves történtét.
Ha közmegegyezés nem is övezi, az elmúlt száz évben széles körben elfogadottá vált, hogy az első irányítható, motorral hajtott, levegőnél nehezebb eszközzel való repülést a Wright-testvérek követték el. 1903. december 17-én Orville Wright bemászott az egyszerű pilótafülkébe, majd felemelkedett, hogy aztán röpke 12 másodperc alatt 39 métert megtegyen Wright Flyer gépével. Az észak-karolinai Kitty Hawkra az állandó szélmozgás miatt esett a választás. A nap negyedik repülése volt az egyetlen, amelyet valójában irányítani is tudtak, a testvér, Wilbur 279 métert repült 59 másodperc alatt.
A bajor származású bevándorló, Gustav Whitehead érdemeit kevesen ismerik el, holott még a repülés bibliájának tartott All the World’s Aircraft című munka is említi. Brown szerint a pilóta 1901. augusztus 14-én kora reggel emelkedett magasba a fakerekű, vászon borította szárnyakkal rendelkező, No.21 (más néven: A kondorkeselyű) névre hallgató szerkezetével Bridgeport egyik kies, sötét utcáján. A primitív repülőgép végül 2 kilométert tett meg 15 méter magasan. Whitehead magával vitte a Bridgeport Herald nevű helyi újság főszerkesztőjét, hogy tanúja legyen a történelmi pillanatnak, amelyről egy elmosódott, állítólag négy újságíró által is ismert fotó készült.
Whiteheadhez nem volt kegyes a sors, kísérleteire sokáig a feledés homálya borult, amíg 1935-ben egy újságcikk, majd két évvel később egy könyv „fel nem fedezte” az aviatika terén tett kísérleteit. Intenzív kutatás indult a tudósok, a szakma és a repülés szerelmesei részvételével, hogy kiderítsék, valóban a Wright-testvérek számítanak-e a repülés úttörőinek. A hatvanas-hetvenes években született tanulmányok végül arra a következtetésre jutottak, hogy az elsőség mégis Orville-t és Wilburt illeti meg, a Whitehead-féle repülésről szóló cikk pedig egyszerű hamisítvány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap