A légiháború mérföldkövei
2013. február 25. 18:33
Léggömbökkel kezdődött, s az 1911-es olasz-török háborúban bevetett első, repülőgépből ledobott gránáttal folytatódott a légiháború jó 150 éves története. Rövid összeállításunkban azt is megnézzük, mely esemény tekinthető a stratégiai bombázás elődjének és mi motiválta az amerikaiakat a 2003-as iraki invázió során.
Korábban
Az első bomba az égből
Fegyveres konfliktusban először 1911-ben, a Líbiában folyó olasz-török háború idején dobtak le bombát repülőgépről. 1911. november 1-jén Giulio Gavotti osztrák gyártású Etrich Taube gépén a Taguira-oázis felé emelkedett, majd 90 méteres magasságból három, egyenként másfél kilogrammos gránátot ejtett a török csapatokra.
A bevetésre csupán nyolc évvel a Wright-testvérek úttörőnek bizonyuló Kitty Hawk-i (Észak-Karolina) repülése után került sor. „Az ülés mellett elhelyeztem egy bőrtokot, ide tettem a bombákat. Kis, kerek bombák voltak, egyenként 1,5 kilogramm tömegűek. Hármat tettem a tokba, egyet pedig a kabátom zsebébe” – emlékezett vissza Gavotti.
„Elégedett voltam a teljesítményemmel. Egyenesen Caneva parancsnoknak jelentettem. Mindenki meg volt elégedve” – olvasható Gavotti naplójában. Bár az akcióban valószínűleg senki sem sérült meg, az olasz sajtó dicshimnuszokat zengett a történelmi tettet végrehajtó pilótáról, a törökök viszont kikeltek a támadás szokatlan természete ellen.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Balatoni életérzés lengi körbe a Várkert Bazár új kiállítását 15:50
- Az egész ország ünnepi díszbe borult a honalapítás millenniumára 11:20
- Kamerák kereszttüzében süllyedt el a brit repülőgép-hordozó 09:50
- Külső és belső ellenségek is érkeztek Magyarországra a keresztes csapatokkal 09:05
- Tragikusan fiatalon hunyt el Dsida Jenő, az erdélyi irodalom meghatározó alakja tegnap
- Pártján belül is számtalan ellenséget szerzett magának Nagy Imre tegnap
- Elhunyt Dr. Jalsovszky Katalin, a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának muzeológusa tegnap
- Ellentétes elgondolások szerint gyarmatosította az Újvilágot Spanyolország és Anglia tegnap