Össztűz zúdult a lefebvristákra
2013. január 17. 10:21
A katolikus egyház nem változtathatja meg álláspontját a II. vatikáni zsinattal (1962-65) kapcsolatban, beleértve a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról szóló, "Nostra Aetate" kezdetű nyilatkozatot is - jelentette ki Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa elnöke.
Korábban
"Az egyház nem kérdőjelezheti meg a zsinatot. Ez elképzelhetetlen. A Szentatya sem tagadhatja meg tanítóhivatalát" - mondta a bíboros, aki annak kapcsán erősítette meg ezt a katolikus-zsidó kapcsolatokra vonatkozóan, hogy a közelmúltban a tradicionalista Szent X. Pius Papi Testvériség (lefebvristák) vezetője azt mondta, a zsidók az egyház ellenségei.
"A zsidók testvéreink, különösen abból a nézőpontból, ahogyan XVI. Benedek pápa tekint a két testamentum egységére, elválaszthatatlanul kapcsolódunk a zsidókhoz. Ez nyilvánvaló a Nostra Aetate zsinati nyilatkozatból is. A katolikus egyházban nincs vita arról, hogy ez a nyilatkozat máig érvényben van. Csupán egy kis csoport, a lefebvristák utasítják el, akik ellenzik az ökumenikus párbeszédet, a zsidókkal való kapcsolatot és a vallásszabadságot" - magyarázta a pápai tanács elnöke, aki hozzátette: "ha egy csoport nem fogadja el a zsinatot vagy az egyházi tanítóhivatalt, az felteheti magának a kérdést, hogy egyáltalán katolikus-e".
Federico Lombardi atya, vatikáni szóvivő előzőleg leszögezte Bernard Fellay püspöknek, a lefebvristák vezetőjének kijelentésével kapcsolatban, hogy "az antiszemitizmus minden formája nem keresztényi magatartás, és a katolikus egyháznak minden erejével küzdenie kell ellene".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap