Mit kerestek a nácik Tibetben?

2012. október 1. 13:33

Az Ernst Schäfer zoológus és SS tiszt vezette náci tibeti expedíció 1938 májusában vette kezdetét, s több mint egy éven át tartott. Az öt kutató a diplomáciailag igen nehezen megszervezett utazás során földrajzi, zoológiai, éghajlattani, kulturális és antropológiai kutatásokat folytatott, ám sokak szerint az expedíció valódi célja annak az állításnak az alátámasztása volt, amely szerint Tibet lehetett az árja faj bölcsője. A kutatóút során vitték Európába a nemrég reflektorfénybe került, 15 ezer éves meteoritból faragott, 25 centiméteres, tízkilós, 11. századi buddhista alkotást.

Korábban

Az Ernst Schäfer vezette náci tibeti expedíció 1938 májusában vette kezdetét és a következő év augusztusáig tartott, miután Heinrich Himmlernek, az ázsiai miszticizmus legnagyobb rajongójának sikerült elérnie, hogy a neves zoológus vezetésével és az SS Ahnenerbe (SS Ancestral Heritage Society – Ősi Örökség Hivatala) védnöksége alatt kulturális expedíció mehessen Tibetbe.

Isrun Engelhardt történész szerint azonban az SS Ahnenerbe ténylegesen nem finanszírozta a költségeket, hanem Schäfer gyűjtései, magánadományok és a német iparszövetségek felajánlásainak köszönhetően jöhetett létre az expedíció. A kutatóakció összköltsége a 130 ezer birodalmi márkát is meghaladta.

Schäfer már többször megfordult Kínában és India egyes részein. Sikeres akciói felkeltették Himmler figyelmét, aki hazahívta Philadelphiából az elismert szakembert. Schäfer 1936 júliusában találkozott az SS vezetőjével, aki a találkozót követően rögtön megbízta Wolfram Sieverst, az Ahnenerbe igazgatóját egy tibeti expedíció megszervezésével.

Vaisravanát, a gazdagság és a háború buddhista istennőjét ábrázoló meteoritszobor

Schäfer fiatal és edzett kutatókat választott a nehéznek ígérkező utazásra: a zoológus Wilhelm Filchner, a híres felfedező asszisztense, a 24 éves Karl Wiener, a szintén 24 esztendős Edmund Geer technikai vezető, a 38 éves Ernst Krause fényképész és a 26 éves Bruno Beger antropológus-szakértő társaságában indult Tibetbe.

A kutatómunka megszervezése igen nehezen haladt, mivel a japánok megszállva tartották Mandzsúriát, a britek pedig – a német háborús fenyegetésre hivatkozva – kezdetben nem adtak engedélyt Schäfernek az Indián keresztül való utazásra. További gondot okozott, hogy 1937 novemberében Schäfer felesége halálos balesetet szenvedett egy kacsavadászat során (megbillent a csónak és férje megsebesítette egy vadászpuskával), ám az elhivatott kutató nyolc héttel a tragikus eseményeket követően már ismét munkába állt.

1938 nyarán Genovából indulva érkezett meg a csapat a brit felségterületű Kalkuttába, miután a német külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop közbenjárásával sikerült elérni, hogy a Harmadik Birodalom kutatócsapata beléphessen az ázsiai országba. A Tibettel határos Szikkim régióból 50 öszvérrel, számtalan teherhordóval és tibeti tolmácsokkal vágtak neki az útnak.

Az expedíció hivatalos tervében a helyi hatóságokkal való kapcsolat felvétele után a terület éghajlatának, földrajzának és kultúrájának tanulmányozása szerepelt. Krause rovarcsapdákkal dolgozott, Wienert földrajzi méréseket végzett, Geer madárfajokat gyűjtött, Beger pedig a helyieknek felajánlott orvosi segítségért cserébe különböző méréseket végzett a tibetieken. Egyes kutatók szerint azonban az út valódi célja annak az állításnak az alátámasztása volt, amely szerint Tibet lehetett az árja faj bölcsője. Bruno Beger koponyamérési-vizsgálatai éppen ezt mutatják:

1938 augusztusában a Tibetben élő szikkim királyi család tagjaival találkoztak, decemberben pedig a tibeti minisztertanács fogadta Schäferéket, ők azonban vallási aggályaik miatt megtiltották a kutatóknak, hogy egyetlen állatot is elpusztítsanak. A tibeti tartózkodásuk alatt viszonylag kevés incidens történt, az őslakosok kedvesen fordultak az európaiak felé; a felvételeken csupa mosolygó tibetit látni, amint éppen megmérik koponyáik térfogatát.

Az időközben SS-Hauptsturmführerré előléptetett Schäfer és az SS-Obersturmführerré kinevezett többi csapattag két hónapot tölthetett a tibeti fővárosban, Lhászában. A tibeti miniszterek egy náci zászlót kaptak, s meghallgathatták a németek elméleteit, hogy milyen kapcsolat van az ázsiai tibeti szent szimbólumok (szvasztika) és náci jelképek között.

A britek által megfigyelt expedíció 20 ezer fekete-fehér, kétezer színes fényképpel, 376 koponyamérési adattal, háromféle tibeti kutya, ritka macskafajták, farkasok, borzok bőreivel, többféle árpa, búza, zab és több tucat egyéb fajtájú maggal tért haza Németországba. Ezen kívül több száz szent tibeti szöveget vittek magukkal: Kangyur (108 kötet), Mandala, egyéb ősi szövegek és egy állítólagos dokumentumot, amelyben az árja faj szerepelt. Egyéb tibeti leletek, aranyérmék, egy láma köpeny (amelyet maga a Führer kapott meg) és a már említett meteoritból faragott buddhista szobor is a leltárba került. Schäfer 1939. augusztus 4-én érkezett Münchenbe, ahol személyesen fogadta Himmler, a háború miatt az utazást azonban 1950-ig nem publikálták.