Róma elfeledett északi határát kutatják
2012. szeptember 4. 08:49
A Roman Gask Project kiterjedt felmérést végez a rómaiak által épített első védrendszer, az erődök és megfigyelőtornyok láncolatából álló Gask Ridge északi erődjénél a Brechin melletti Stracathróban, Skócia Angus tanácsi kerületében. Az időszámítás szerinti 80-as években egy rövid ideig ez az erőd jelentette a legészakabbra lévő előőrsöt az egész Római Birodalomban. A határerőd mentén a kutatócsapat egy római tábort fog felkutatni, továbbá célja egy templom maradványainak feltárása, amely rövid, de fontos szerepet játszott a skót történelem késő 13. századi alakulásában.
Korábban
Az erődökből és őrtornyokból álló védrendszer Doune-tól Stracathróig húzódik. A védrendszer építését i. sz. 80 környékén fejezték be, tehát 42 évvel Hadrianus fala építésének kezdete előtt. Az erődítmények vonala nagyjából követi Skócia termékeny alföldje és a hegyvidéki Felföld közötti határt.
Annak ellenére, hogy az erődrendszert majdnem 50 évvel ezelőtt fedezték fel, a kutatók eddig keveset tudtak a szerkezetéről. Bár az önkéntesek számos noninvazív geofizikai felmérést végeztek annak érdekében, hogy megérthessék, mit rejlik a föld alatt, ásatásokra még nem került sor. A Stracathro tábor arról is híres, hogy nevét egy szokatlan kapuszerkezetről kapta, amelyre példákat eddig csak Skóciában találtak.
Dr. Birgitta Hoffmann, a projekt társigazgatója elmondta: „Nagyon elégedettek vagyunk az idei angusi munkákkal és várjuk, hogy a feltárások az erődrendszer történetét még közelebb hozzák. Sokan nem tudják, hogy a világ legrégebbi római erődvonala e területen fut át, és hogy a vidék mekkora szerepet játszott a skótok korai történetében. Idén úgy döntöttünk, az ásatások helyett régészeti felmérések segítségével dolgozunk, mivel a modern mérőeszközök részletes képet adnak arról, hogy valójában mi található a föld alatt anélkül, hogy ásnunk kellene, amivel kockáztathatnánk a leletek épségét.”
Tacitus De vita Iulii Agricolae című művében arról ír, hogy Agricola e területen vívott harcot i. sz. 80 körül (az erődrendszerben talált legkésőbbi érmék i. sz. 86-ra datálhatók). A feltárt érmek azt mutatják, hogy az erődöt legalább hat évig sikerült megtartaniuk. A közelmúltbéli régészeti munkákból arra lehet következtetni, hogy idővel számos erődöt átépítettek, de mindenféle, pusztítással járó hadviselésre utaló bizonyíték nélkül.
Ugyanakkor a projekt egy Stracathróban lévő korai keresztény templom maradványainak megkeresését is célul tűzte ki, amely nagy szerepet játszott a skót történelem alakulásában. Ez volt az az épület, amelynek templomkertjében rejtette el John Balliol Edward angol király megszálló serege elől a skót koronát 1296-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05