2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az ókori brigetiói műhelyekről nyílt kiállítás Komáromban

2012. július 26. 12:57 MTI

Az ókori Brigetio (Szőny) területén feltárt római kézműves műhelyeket bemutató időszaki kiállítást nyitott meg szerdán a komáromi Klapka György Múzeumban L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. "Hangsúlyváltás lesz a kulturális politikában, számunkra a régészet stratégiai ágazatnak számít" - mondta.

"Hangsúlyváltás lesz a kulturális politikában, számunkra a régészet stratégiai ágazatnak számít. Mindent meg fogunk tenni, hogy az elkövetkezendő két évben valamit visszahozzunk abból a presztízsveszteségből, amit elszenvedett ez a terület" - jelentette ki az államtitkár, majd rámutatott, hogy január elsejétől külön költségvetési soron 17,6 milliárd forintot különítenek el az önkormányzatok közgyűjteményi és közművelődési feladatainak állami támogatására, a múzeumi és a könyvtári rendszer átalakítására.

A kiállításon pékség, fazekas, csont- és kőfaragó, valamint üvegműhely maradványai láthatók, valamint bemutatják egy freskófestő műhely berendezését. Számadó Emese, a múzeum igazgatója elmondta, hogy naponta kerültek elő olyan leletek, amelyek végül tárgyként vagy fényképen bekerültek a kiállítás anyagába.

Az idei ásatásokon feltárták egy bronzműves műhely régóta keresett kemencéit, találtak megmunkálatlan nyers fémtömböket, valamint olyan terrakottából készült formákat, melyeket fémöntésre használtak. Feltártak továbbá egy pincét, mely az eltelt csaknem 1800 év alatt épségben maradt meg és benne különféle magvakat, például datolyamagot találtak - tette hozzá az igazgató.
Bemutatják a kiállításon a falfestészetet is, hiszen Brigetio lakóházaiból számos freskó vált ismertté.

Láthatók a régészek által talált festékrögök és a korabeli edénybe beleszáradt gipsz. A falfestményeket helyreállító restaurátorok rábukkantak a freskók szerkesztésének nyomaira, ezek alapján ábrázolták, hogyan jelölték be körzővel és egyéb eszközökkel a leendő festmény struktúráját.

Az ókori Brigetio feltárásai huszonegy éve kezdődtek, az idei ásatási szezon a huszadik, mivel az egyik évben terepmunka helyett a leletek feldolgozásával foglalkoztak. A munkát Borhy László egyetemi tanár, az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője irányítja.

A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. A település az egykori római határ, a limes mentén jött létre. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később egy feliratban már coloniaként említik.

Először a légiótábor jött létre, amelynek a vonzáskörzetében kialakult a táborváros, a katonai városnegyedtől 2-3 kilométerre pedig a bennszülött népesség lakhelyeként szolgáló civil település létesült. A húsz éve folyó ásatásokkal az egykori polgárváros központját tárják fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár