2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

H. Haraszti Éva

2012. április 30. 14:09

Miskolc, 1923. szeptember 28. – Budapest, 2005. október 28.

A Miskolcon született H. Haraszti Éva szülővárosa Nőnevelő Leánygimnáziumának befejezését követően, 1943-tól a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karára jelentkezett, ahol történelmet tanult. Fő érdeklődési köre Nagy-Britannia újkori és jelenkori történelme volt, így 1947-ben Londonba ment kutatni. Két éves ott tartózkodása alatt megírta Az angol külpolitika a magyar szabadságharc ellen című művét, majd 1949-ben hazatért.

Bár sokan nem jöttek haza azok közül, akik a második világháború után nyugaton tanultak, mert figyelmeztették őket, milyen fordulatra lehet számítani Magyarországon, azonban Haraszti visszatért, elmondása szerint azért, mert a radikális programmal rendelkező MKP hatalomra kerülésében látta 1947-es kiutazásakor a megoldást, hogy a kaotikus helyzetből demokratikus keretek között kilábaljon az ország, illetve angol tudásával is segíteni szerette volna minisztériumokat. Ám 1949-re megváltozott a helyzet, szülei meghaltak, testvérei az Egyesült Államokba emigráltak, a történésznőt pedig népnevelőnek küldte az antidemokrata rendszer.

Ezt követően 1951-től 1978-ig a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozott. Az angol-magyar kapcsolatokat kutatta, főként Kossuth Lajos Angliában eltöltött évei és a két világháború közötti angol megbékéltetési politika érdekelte.

A történész hölgy emancipált nőnek tartotta magát, ezt jelezve, nem vette fel munkásszármazású, Angliában megismert, közgazdász végzettségű első férje nevét, csupán a kezdőbetűjét (H. Balázs Évához és R. Várkonyi Ágnes történésznőkhöz hasonlóan), így lett H. Haraszti Éva. Az 1960-as években összeismerkedett a már 70 éves, híres angol történésszel, Alan J. P Taylorral, akivel 1976-ban egybekeltek, 1978-ban pedig Angliába költöztek, ahol tovább kutatta a két nemzet közötti kapcsolatokat. Ezekben az időkben főként az 1950-es években Magyarországról készült angliai jelentésekre (leginkább 1956-ra) koncentrálva. Angliai írásait ezentúl Haraszti-Taylor Éva néven jegyezték, Magyarországon H. Haraszti Éva maradt.

Taylor televíziós szereplésének köszönhetően az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb, de egyben legvitatottabb történésze is volt. Miután az angol Parkinson-kórban meghalt, felesége hazaköltözött; 2001-től rendszeresen publikált a Klió című folyóiratba. A Royal Historical Society tagja 82 éves korában hunyt el.

Főbb művei:

Az angol külpolitika a magyar szabadságharc ellen (Budapest, 1951.); Kossuth angliai éveiről; A chartista mozgalom (Budapest, 1967.); Bélétetők (Budapest, 1970.); Anglia és Magyarország párhuzamos története 1945–1951. (Debrecen, 2002.); Horthy Miklós dokumentumok tükrében (Budapest, 1993.); Angol furcsaságok és szeretnivalóságok (2002.); Angol–magyar napló, 2000–2003 (Debrecen, 2004.)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár