Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
2024. október 2. 13:20 MTI
Koszta József egy korábban ismeretlen, valamikor az 1940-es évek elején készült képe került tartós letétként a festőművész nevét viselő szentesi múzeumba – tájékoztatta Irsai Farkas László igazgató kedden az MTI-t.
Koszta József öregkori önarcképe
Korábban
A muzeológus elmondta, a közelmúltban egy magánszemély kereste meg a közgyűjteményt azzal, hogy családi hagyatékként egy festményt örökölt, melyet feltehetően Koszta József festett.
A nyári alföldi tájban egy nőalakot és egy borjút ábrázoló festménynek címe sem volt, a múzeum munkatársai adták neki a Borjú itatás címet.
A képet szakértők – művészettörténész és restaurátor – vizsgálták meg, és megállapították, hogy minden valószínűség szerint Koszta József alkotása, a festék vizsgálata alapján valamikor 1942 és 1946 között készülhetett – mondta az igazgató.
Jellemző volt Koszta Józsefre, hogy egy-egy témát többször is feldolgozott, ám a Borjú itatáshoz hasonló képe nem ismert, az alkotás katalógusokban, adatbázisokban nem szerepel – közölte Irsai Farkas László.
A festmény megtisztítását követően megállapodás született a tulajdonos és a múzeum között, hogy a kép tartós letétként egy évre a közgyűjteménybe kerül.
A tervek szerint ezt a megállapodást évente meghosszabbítják – tette hozzá a muzeológus.
A székely és csángó szülők gyermekeként 1861-ben Brassóban született Koszta József festészeti tanulmányait 1885 és 1888 között a Mintarajziskolában kezdte, majd a Müncheni Akadémia hallgatója lett. Hazatérte után neves festők irányítása alatt képezte magát, Lotz Károly és Székely Bertalan voltak a tanárai.
Tanulmányutakat tett Párizsban, Rómában és Hollandiában. Visszahúzódó természetének legjobban a tanyasi élet magánya felelt meg.
Az alföldi festők egyik legjelentősebb képviselőjének tartott művész csaknem harminc évig egy Szentes melletti tanyán élt és dolgozott. 1949-es halála előtt úgy rendelkezett, hogy képeit a szentesi múzeumra hagyja, a közgyűjteményben jelenleg mintegy harminc alkotását őrzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap