Új technológiák segítenek jobban megérteni az ókori Rómát
2012. július 4. 10:01
Történészek és régészek modern technológiákkal vizsgálják a Forum Romanum maradványait, azt a teret, amely a római közélet központját jelentette, ahol nagy ívű beszédek hangzottak el, s ahol választások, diadalmas felvonulások, bírósági tárgyalások vagy vásárok zajlottak.
Korábban
A legújabb kutatások szerint a fehér márványból készült építmények igen fényesen festettek. Bernard Frischer, a Virginiai Egyetem klasszikus korok és művészettörténeti professzora vezette szakértői csapat csúcstechnológia segítségével egy sárga pigment nyomát igyekszik megtalálni a fórum bejáratánál álló Titus császár diadalívén. Virágkorában a sárga színezőanyag megfelelő távolságból aranynak tűnt. Frischer szerint a domborművön lévő menóra történelmi jelentőséggel bír, s rendkívül fontos a zsidók számára, hiszen a második jeruzsálemi templomból származik, amit Titus foglalt el és fosztott ki i. sz. 70-ben.
Az időjárási elemek hatásainak köszönhetően szabad szemmel a pigmentnek nyomát nem láthatjuk, ráadásul a diadalívet az 1820-as években megtisztították és felújították. Habár egy 1999-es tanulmány megállapította, hogy nincs nyoma az ősi színezőanyagnak, a kutatócsapat reméli, hogy az új technológiák segítségével találnak még belőle.
A szakértők noninvazív, háromdimenziós optikai adatrögzítést és ultraibolya sugarakat kibocsátó spektrométert használnak, hogy meghatározzák a színezőanyag szennyeződéseinek kémiai elemeit. Olasz és német szakértőket is bevontak a kutatásba, köztük a bajor Heinrich Pieninget, aki úttörő szerepet játszott a vizuális spektrométer elemzésben.
Első lépésként a szín összetételét szeretnék kideríteni a kutatók, majd pedig a császári műemlék helyreállítása következik. „Az ókori színpaletta eléggé korlátozott volt és már lassan kezdenek feltárulni előttünk a korabeli színhasználat elemei. Egy dolog, amit biztosan tudunk, hogy egy fehér márvány – legyen az középület vagy szobor – sohasem maradt festetlen” – fejtette ki Frischer.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap