Ezen a napon: meghal Mohamed próféta
2012. június 8. 15:03
Mohamed próféta, az iszlám vallás meglapítója 62 éves korában, egy zarándokútja során Medinában halt meg 632. június 8-án.
Korábban
Mohamed vallási és politikai tevékenységével elérte, hogy a különböző vallásokat követő és törzsi viszályokba bonyolódott arabokat politikai és vallási szempontból egyaránt egységesítse, s egy olyan birodalmat hozzon létre, mely az iszlám alapján szembe tud majd szállni más nagyhatalmakkal.
Mohamed tekintélyes mekkai törzs elszegényedett ágából származott. Mivel gazdag kereskedő özvegyét vette feleségül, gazdasági és politikai lehetőségei is megnőttek. 40. életévében kezdődtek el látomásai. Ezeket ő isteni parancsnak tekintett arra, hogy az arabokat az ő egyetlen mindenható istenük (Allah) megismerésére vezesse
Közvetlen környezetében küldetése alig talált követőkre; a gazdag mekkai uralkodó réteg ugyanis attól félt, hogy hatalma csökkeni fog a sokistenhit kultuszának feladásával, így Mohamednek 622-ben Medinába kellett menekülnie. Ott sikerült az egymással viaskodó sivatagi törzseket egyesítenie.
Híveiből erős közösséget hozott létre, mely mindent annak rendelt alá, hogy az iszlámot elterjessze Arábiában. Ő maga a szellemi és politikai vezető posztját foglalta el, akinek abszolút hatalma volt. Elűzte a zsidó lakosságot, mely az új vallást nem ismerte el: 624-ben "szent háborút" indított Mekka ellen.
Viszontagságos csaták és tömeges megtérések után 630-ban győzelmesen vonult be Mekkába, melyet szent hellyé nyilvánított, s az iszlám központjává és zarándokhelyévé tett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap